20 fős magyar csapat vett részt a hétvégén megrendezett Belgrádi Nemzetközi Regattán, ahol 15 főt a Szerb Evezős Szövetség látott vendégül.A Démász-Szegedi Vízisport Egyesület színeiben 12 versenyző utazott, a Démász-Bajai Spartacus VSC-től pedig 5 versenyző. A kissé ,,lelakott” Belgrádban üde színfolt a verseny helyszinéül szolgáló Ada Ciganlija (Cigány-sziget), igazi sportparadicsom, ahol méltó helyet foglal el az evezőspálya. A pálya minőségét és színvonalát mutatja, hogy szintén ez lesz a helyszíne az idei Egyetemi Világbajnokságnak (szeptember 5-7)!A mostani versenyen minden indulónk talált ellenfelet magának, így jó főpróbának bizonyult a szegedi válogató és nemzetközi verseny előtt.Legjobb eredményeink:NI1x: Tancsik Judit (Szeged) – mindkét napon első lett NS2x: Uglik Szimóna, Várhelyi Réka (Baja) – mindkét napon első lettFI2x: Fehér Szabolcs, Dumitrás István (Szeged) – első és harmadik helyFI4-: Matyasovszki Daniel, Radics Bence, Pozsár Bence, Bakacsi Norbert (Szeged) – első helyNF1x: Kónya Aliz (Szeged) – első helyFF2x: Tari János, Kelemen Áron (Szeged, Baja) – első és második helyFF1x: Kitka Gergely (Szeged) – harmadik helyFF1x: Tari János (Szeged) – hatodik helyFF1x: Kelemen Áron (Baja) – hetedik hely Forrás: Dani Zsolt – Démász-Szeged
- Címkék: archív