Skip to main content

Előrehozott „tűzijátékot” rendezett augusztus 20-án serdülő válogatottunk, amely kilenc aranyérmet szerzett a csehországi Trebonban, megnyerve az összetett, a férfi, és női pontversenyt is.

Az Olimpiai Reménységek Versenyén a visegrádi országok vettek részt, a házigazda Csehországon kívül Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, valamint meghívottként Ausztria korosztályos evezősei álltak rajthoz.

Már az első futam is remekül sikerült: női négypárunk nyitotta a győzelmek sorát. A Schneider Henrik által felkészített csapat Lukácsovics Enikő, Szögi Dóra, Domokos Dóra, Dorusák Dorina összetételben győzött.

Igazi sikerszéria indult el, összesen kilenc arany, és négy ezüstérmet szerzett küldöttségünk!

Egypárevezősben Pádár Luca (edző: Rácz Milán), illetve Kunstár Simon (edző: Dani Zsolt) győzedelmeskedett.

Női kétpárunk, azaz Kovács Eszter, Majsa Klaudia (edző: Lakó Szandra) aranyérmet szerzett, de férfi dublónk, azaz Csizmadia Ádám, Boros Áron (edző: Alföldi Zoltán) ezüstérme is csodálatosan csillog.

Kormányos nélküli kettesben szintén győztek a lányok és a fiúk is: Farsang Dorka és Molnár Orsolya (edző: Dani Zsolt), illetve Reményi Benedek, és Babai Márton István (edző: id. Pergel László) ünnepelhetett Csehországban.

Férfi négypárevezősünk ugyancsak aranyérmet szerzett, méghozzá Gasztonyi Péter László, Szigeti Ferenc, Kocsis Bálint, Horváth Csaba (edző: id. Pergel László) összetételben.

Férfi kormányos négyesünk Tóth Rómeó, Tóth Dániel, Lénárt Máté, Hajdú Márton, és Pálka Bálint (edző: Lakó Szandra) összetételben remek ezüstérmet vívott ki, csakúgy, mint kormányos nélküli négyeseink. A fiúknál a Varga Patrik, Demkó Mátyás, Kalmár Áron, Mészáros Levente (edző: Sehr Miklós Balázs), a lányoknál a Madar Márta, Bencsics Hella, Győri Alexandra, Holpert Eszter (edző: Lakó Szandra) egység állhatott fel a dobogó második fokára.

Nyolcasban domináltunk, és nyertünk az alábbi összetételekben:

Férfi nyolcas: Gasztonyi Péter László, Szigeti Ferenc, Kocsis Bálint, Horváth Csaba, Boros Áron, Csizmadia Ádám, Babai Márton, Reményi Benedek, kormányos: Csiza-Pák Luca.

Női nyolcas: Majsa Klaudia, Madar Márta, Bencsics Hella, Győri Alexandra, Holpert Eszter, Németh Panna, Molnár Orsolya, Farsang Dorka Lenke, Kovács Eszter.

Egypárevezősben Pálmai Ágoston, illetve Nagy Zsófia is meccsben volt a bronzéremért, végül a negyedik helyen végeztek.

Szívből gratulálunk valamennyi versenyzőnek, edzőnek és Lőrincz Attila utánpótlás szövetségi kapitánynak!

Szép volt lányok! Szép volt fiúk!

Fotó: GYAC