A Magyar Olimpiai Bizottság Közgyűlése 2008. április 25. napján elfogadta a „BAY BÉLA” sportágfejlesztési program beindítását, az olimpiai játékokra felkészítő edzők anyagi és erkölcsi megbecsülésének növelése érdekében.I. A program célja:A olimpiai felkészítésben résztvevő 50 edző anyagi és erkölcsi megbecsülésének elősegítése.II. A támogatás kerete: 60.000.000 Ft/évA pályázaton nyertes edző juttatása: 100.000 Ft/hóAz összeg fedezetét a Magyar Olimpiai Bizottság saját bevételeiből biztosítja.A támogatás meghatározott időtartamú (12 hónap), azaz 2009. július 01. napjától 2010. június 30. napjáig terjedő időszakra vonatkozik.III. A pályázatok feltételei1. Pályázatot nyújthat be, az a külön jogszabályban meghatározott szakképesítéssel rendelkező természetes személy, aki a sportolónak a sporttevékenységre való felkészítését végzi, valamint: – magyar állampolgár – minimum középfokú edzői végzettséggel rendelkezik – olimpiai kerettag versenyző felkészülését irányítja. -olyan szakember, aki hosszútávon kívánja segíteni sportága eredményességét – kötelezően részt vesz az edzők továbbképzésén – munkájáról, tapasztalatairól félévente írásbeli beszámolót készít a MOB Szakmai és Tudományos bizottsága részére. – a pályázatát a sportági szakszövetsége és egyesülete is támogatja./aláírás,pecsét/ – versenyzője nem követett el dopping vétségetIV. A pályázat benyújtásának módja:A pályázatot kérjük postai úton eljuttatni zárt borítékban, feltüntetve „BAY BÉLA Program”, a MOB irodába (Magyar Sportok Háza,MOB 1146 Budapest, Istvánmezei u. 1-3.)A pályázat beérkezésének határideje: 2009. június 15 éjfélig, kizárólag postán feladott ajánlott levélben.A pályázatok elbírálásának időpontja: 2009. június 30.V. A pályázathoz szükséges okiratok a következők:- szakmai önéletrajz (edzői pályafutás, iskolai végzettség, elért eredmények, szakmai célkitűzések)- edzői végzettségről másolatok- olimpiai kerettag versenyzőinek névsora és legjobb eredményei, olimpiai célkitűzések.VI. Pályázat elbírálása1.A pályázatok elbírálásában részt vesz a Magyar Olimpiai Bizottság Szakmai és Tudományos bizottsága.2. A pályázatok elbírálása az állami forrásokból származó edzői jövedelmek figyelembevételével történik.3. A döntésről a pályázókat a MOB írásban értesíti, az eredményt a honlapján is közzé teszi.4. A pályázatok beérkezése és azok lezárása után, ha egy sportágból több pályázat érkezett, akkor a szövetségnek rangsorolnia kell a pályázatokat.A Bay Béla Programba kerülésről a MOB alelnöke, főtitkára és a MOB szakmai igazgatója dönt, akik a döntésükről a MOB elnökségét rendszeresen tájékoztatják.Budapest, 2009. május 25.Magyar Olimpiai Bizottság
- Címkék: archív