Skip to main content
2014. június 19. - 13:27

Aiguebeletteben elkezdődött a Világkupa – Frissítve!

 46 ország részvételével csütörtök este elkezdődött az idei Világ Kupa sorozat második állomásán (Franciaországban) a verseny. Több mint 700 versenyző nevezett be a megmérettetésre, köztük 5 magyar csapat.

  A magyarok közül elsőként a paraevezősök álltak rajthoz, akiknek csütörtök este 18.30 és 19.00 között rendezték meg az időfutamaikat. A magyarokat Lengyel Mónika és Németh Szabolcs képviseli (edzőjük: Székely István).  Mónika és Szabolcs is az előfutamban a hatodik helyen végeztek, így pénteken reményfutamban eveznek majd.

Péntek délelőtt folytatódnak az előfutamok, ahol további három magyar csapat száll majd vízre. Elsőként a Csepregi Gábor – Galambos Péter összeállítású könnyűsúlyú kétpár evezős egység, akik a Világ Kupa legnépesebb mezőnyében versenyeznek (edzőjük: Rapcsák Károly). Kicsit több mint egy órával később pedig a normál súlyú kétpár evezős egységünk, Pétervári Molnár Bendegúz – Papp Gergely rajtol el (edzőjük: Molnár Zoltán). Ebben a versenyszámban 23 csapat nevezett. Juhász Adriánnak (edzője: Molnár Dezső) egypár evezős egységben 28 ellenféllel kell majd megküzdenie, aki eredetileg Simon Bélával indult volna kormányos nélküli kettesben, de Béla vírusos betegség miatt nem tudta vállalni a versenyt.

A pénteki előfutamok időpontjai:

Csepregi Gábor – Galambos Péter (könnyűsúlyú kétpár): 10:10

Pétervári Molnár Bendegúz – Papp Gergely (kétpár evezős): 11:00

Juhász Adrián (egypár evezős): 11:30

 

Reményfutamok:

Lengyel Mónika (AS W1x): 18:15

Németh Szabolcs (AS M1x): 18:31

Bővebb információ a versenyről: ITT!

 

Képek a Magyar Evezős Szövetség Facebook oldalán.

 

-SB-