November 8-án szombaton nyugodt, konstruktív légkörben lezajlott a Magyar Evezős Szövetség rendkívüli tisztújító közgyűlése. Az eseményen a 63 kiosztható mandátumból 59 került kiosztásra. Ez a magasnak mondható szám egyértelműnek jelzi, hogy a magyar evezős társadalom elkötelezett, és aktívan közreműködik az evezés megújításában, fejlesztésében.
A közgyűlésen dr. Regényi Tamás elnök, és az elnökség tagjai is szóban megerősítették a lemondásukat, így nem volt semmi akadálya annak, hogy a tisztségviselőket újra válasszák.
Az elnök személyéről szóló szavazás előtt a közgyűlés arról is határozott, hogy a megválasztott új elnök és az elnökségi tagok megbízása a 2016-os Olimpiai Játékokat követő rendes közgyűlésig, azaz 2017 tavaszáig tart.
A rendkívüli közgyűlés keretében a Magyar Evezős Szövetség alapszabálya szerint elsőként az elnökválasztásra került sor. A három jelölt közül dr. Regényi Tamás leköszönő elnök visszalépett, így ketten maradtak versenyben, – a korábban már az elnöki tisztséget viselt Dávid Imre, aki jelenleg örökös tiszteletbeli elnöke a Magyar Evezős Szövetségnek, a másik jelölt dr. Bényi Szabolcs Tamás, aki evezős múlttal nem, de szervezeti átalakítások menedzselésében nagy gyakorlattal rendelkezik. A szavazás előtt mindkét jelölt szót kapott, illetve az egyesületi képviselők is lehetőséget kaptak a választás előtti hozzászólásra.
Miután minden mandátummal bíró személy leadta a voksát, a mandátumvizsgáló bizottság bejelentette a szavazás eredményét. E szerint dr. Bényi Szabolcs Tamás 38, Dávid Imre pedig 20 szavazatot kapott, egy szavazat pedig érvénytelen volt.
A Magyar Evezős Szövetség új elnöke tehát a közgyűlés döntése alapján dr. Bényi Szabolcs Tamás.
Ezután a következő napirendi pont az elnökségi tagok megválasztása volt, amelynek három forduló után lett végleges eredménye. Az első fordulóban hatan szerezték meg az elnökségi tagsághoz szükséges többséget:
Cseh Ottó, Jakócs György, Nagy Csaba, Petrity Rudolf, Vanczák Gergely, Varga Tamás
A második forduló nem hozott eredményt, mert a jelöltek közül senki sem érte el a többségi szavazatot. A harmadik forduló előtt több jelölt is visszalépett. Végül ebben a fordulóban megszületett a végeredmény, a fennmaradó két helyre a megválasztott elnökségi tagok:
Bácskai Zoltán, Herkules János
Ezzel kialakult a Magyar Evezős Szövetség új elnöksége:
Elnök: dr. Bényi Szabolcs Tamás
Elnökségi tagok:
Bácskai Zoltán
Cseh Ottó
Herkules János
Jakócs György
Nagy Csaba
Petrity Rudolf
Vanczák Gergely
Varga Tamás
A következő napirendi pont szerint a közgyűlés döntött egy új Felügyelő Bizottsági tag megválasztásáról is. Mivel a közgyűlés időpontjáig (visszalépések miatt) egy jelölt maradt, a közgyűlés nyílt szavazással egyhangúlag FB tagnak választotta Németh Lászlónét.
A szavazatok számlálása alatt a közgyűlés a többi napirendi pontot is tárgyalta. A közgyűlésen elhangzottakról a MESZ hamarosan közzé fogja tenni a hitelesített jegyzőkönyvet.
Az esemény után az új elnökség rövid megbeszélést tartott a legsürgősebb tennivalókról. A megbeszélésen eldöntötték az új elnökség első ülésének időpontját is, amely 2014. november 14-én 17:00-kor kezdődik, helyszíne a Magyar Sport Háza lesz (1146 Budapest Istvánmezei út 1-3.)
A MESZ Iroda nevében gratulálok az új Elnöknek és az Elnökségi tagoknak, az új Felügyelő Bizottsági tagnak, munkájukhoz pedig sok sikert kívánok.
Teiszler Ferenc
megbízott főtitkár