Skip to main content

A Linzben zajló ifjúsági verseny második, szombati napján a Viandt Léna, Sándor Zsófia, Ferencz Panna, Volter Réka Rebeka, kormányos: Majsa Klaudia összetételű négypárunk a második helyen ért célba a döntőben.

A fináléban két csapattal kellett megvívniuk a lányoknak. „Az olaszok a finisben fogtak meg minket, 1000 métertől 1800-ig vezettünk. A franciákat több, mint öt hajóval verték meg a lányok, ez derék dolog. A győztestől fél hajóval maradtak el” – hangsúlyozta Lőrincz Attila szövetségi kapitány.

Gratulálunk az egységnek és felkészítőinek, Ficsor László női ifjúsági program-edzőnek, Rácz Milánnak, Alföldi Zoltánnak és Lőrincz Attila utánpótlás szövetségi kapitánynak!

Női négypárevezős csapatunk, azaz Harsányi Orsolya, Fazekas Fanni, Balázs Szonja és Bóka Sára, amely a többi között Svájcot kiverve jutott fináléba, az ötödik helyet szerezte meg az erős mezőnyt felvonultató döntőben.

Női kettesünk Romsics, Lili, Lajkovics, Rebeka összetételben állt rajthoz és a 6. helyen zárt a döntőben.

Férfi négypárunk megnyerte a B döntőt a spanyolok előtt, ezzel a 7. helyen zárt a Nagy Gergely Zoltán, Fernandez-Kiss, Dávid, Rózsavölgyi, Viktor, Zudor Marcell alkotta egység.

Vasárnapra további sikereket kívánunk!

HAJRÁ MAGYAROK!

Fotó: GYAC