Ecsedi Ákosnét, Ircsit kereken ötven éves szerelem fűzi az evezéshez. Családi csapatával a mai napig csúcstartó Európa legnagyobb hosszútávú evezős regattáján a Budapest-Baján. Élete részévé vált az edzés, nincs olyan hét, amikor ne evezne, vagy ne ergométerezne. Az evezésből nőtt ki a másik nagy szerelme a fotózás, legújabb kiállítása az OTP Galériában március 31-ig tekinthető meg.

„A nagymamám mindig azt mondta, egy sport, és egy hangszer kötelező” – meséli Ircsi fotói gyűrűjében, egykori munkahelyén, az OTP Babér utcai központjának halljában. A többi között, izlandi gleccserek, varázslatos sivatagi tájak köszönnek vissza egyedi fotóiról a kiállításon.

Megtartotta nagymamája intelmét: gyermekkorában hegedült, és teniszezett. Szerette a Feneketlen-tó melletti edzéseket, annál is inkább, mivel a salakot télen felöntötték vízzel, így korcsolyázni is lehetett. Aztán a felnőttkor küszöbén, a Műszaki Egyetemen jött a szerelem – duplán. Későbbi férje, Ákos vitte le a Külker Evezős Klub csónakházába. 50 évvel ezelőtt az evezéssel, 45 esztendeje Ákossal esküdtek örök hűséget egymásnak.

„Nagyon megtetszett a mozgás harmóniája, ritmusa. Az evezésnek, ahogy minden ciklikus sportnak idegnyugtató hatása is van. Hiába van a fizikai igénybevétel, és a folyamatos koncentráció, közben szellemileg pihen az ember. A természet közelsége is meghatározó élmény volt, amiből kialakult a későbbi szenvedély, a fényképezés”

Kezdetben kielboat-ban eveztek, a túra kategóriában a közép- és hosszútávú versenyek állandó résztvevői voltak. A későbbiekben két-, és egypárevezős hajóban is készültek, ekkor már rövidtávú versenyeken is elindultak az országos bajnokságokon, és a Masters világbajnokságokon. Ircsit hívták korábban a Vasasba versenyezni, de maradt a túraevezésnél, mert fontos volt számára, hogy együtt sportolhasson férjével.

Természetesen gyerekeik is evezni kezdtek. Mindketten többszörös országos bajnokok lettek, de a családi csapat specialitása kétségkívül a Budapest-Baja Regatta volt, bár Európa több közép és hosszútávú versenyén is megfordultak.

„A kilencvenes évek végéig ultrahosszúságú versenyekre jártunk, tavi négypárevezősben kilencszer indultunk el a 160 kilométeres Genfi-tókerülésen. Sokkal nehezebb, mint a Budapest-Baja, mert állóvízben kell teljesíteni, és valamelyik részén mindig vihar van. Borzasztó nagy igénybevétel, legalább 13, de volt, hogy 18 órán keresztül tartott a verseny. Félig éjszaka, félig nappal eveztünk. Teljesítettük Hollandiában a 100 kilométeres Ringwart Regattát, és 2000-ben Finnországban fixüléses nyolcpárban a 65 kilométeres Sulkava Regattán is rajthoz álltunk, ahogy Ausztria egyik jelentős középtávú versenyén Welsben is. Számomra az egypárevezős is nagy szerelem, 2000-es évek közepétől szkiffben többször indultam a Rose vom Wörthersee-n.”

Hazai vizeken rendre teljesítették a 84 kilométeres Szabados Dezső Emlékversenyt, és kapva kaptak az alkalmon, amikor 1989-ben először rendezték meg Európa leghosszabb távú ultramaraton versenyét a Budapest-Baja Regattát, a maga 165 kilométerével.

„Tizenkettőből tízszer a család legalább egy vagy két tagjával teljesítettem. Vegyes kielboat-ban Nóri lányunkkal 2000-ben 11 óra 17 perces csúcsot állítottunk fel, amit azóta sem döntöttek meg. Egy ilyen eredményhez nagyon sok mindennek össze kell jönnie! Éveken át magasszintű edzettségi állapotnak, megingathatatlan motivációnak, kiváló technikának, szervezésnek és kedvező időjárásnak is kellett lennie.” 

Félreértés ne essék, a családi csapatot nem csak az adrenalin, a győzni akarás vezérelte! Sokkal inkább az együtt végzett harmónikus mozgás, a hajó hajtásának szeretete. Az idők során bebizonyosodott: különleges kötelék fűződik azok között, akik egy irányba húznak.

„Felbecsülhetetlen érték, hogy amikor már kezdtek felnőni, és leválni a gyerekek, akkor a közös szenvedély, az evezés még mindig rendszeresen összehozta a családot. Példa értékű, hogy a Külker Evezős Klubban megmaradtak a házasságok. Együtt maradtak azok a családok, akik a gyerekeikkel együtt sportoltak, és szereztek élményeket. A sport erre is megtanít: nem dobom el azt, ami elromlik, ha van esély küzdök érte.”

Ircsi 2008-ban teljesítette utoljára a Budapest-Baja Regattát, azután a pályaevezésre váltott, a Masters közösség megbecsült tagja lett. A Csepeli Evezős Klubban 15 évet töltött. A döntés helyességét a három Masters-világbajnoki cím is igazolta.

„Fáth András ajánlott be a csepeliekhez, az egykori olimpikonokhoz, Kosztolányi Kamillához, Langhoffer Klárához, és Dávidné Fekete Máriához. 2007-ben Zágrábban szereztük az első világbajnoki címünket majd 2009-ben Bécsben is nyert a négypárunk. 2011-ben a férjemmel együtt nyertünk vegyes négypárban.”

Sajnos Ircsinek a 2019-es magyarországi, Velencei-tavi Masters világbajnokságot, minden idők egyik legnagyobb mezőnyét felvonultató seregszemlét ki kellett hagynia. A vb előtt a szervezők felkérésére még fotózta az előkészületeket a helyszínen, és készült versenyzőként, de egy nappal a rajt előtt kórházba került.

 „Pár napra rá jött a hír, hogy a lányom, Nóri, gyerekkori barátnőjével Nagy Ildivel második helyet szerzett. Nagyon sajnáltam, hogy nem lehettem ott.”

Ircsi életében kétségkívül az evezés az origó. Innen nőtte ki magát szenvedélye a fotózás is. Bármerre is jártak, kattogtatta a gépét. Előbb csak emlékeket gyűjtött, aztán a hobbi komolyra fordult. Férje beszélte rá, hogy foglalkozzon komolyan a fotózással. Tanfolyamokra járt, de nem riadt vissza az új kihívásoktól sem. Éveken át volt a Félix Promotion box gáláinak fotósa.

„Egy tanfolyamon azt mondták, fel kellene gyorsulnom a gép kezelésében. Egy amatőr bokszot fotózó barátomat megkértem „hadd vigyem a táskáját”. Másfél év volt mire belejöttem. Szellő Imrét például nagyon szerettem fotózni. Ő volt az egyetlen, akinek csak ritkán tudtam elkapni az ütését, mert annyira gyors volt.”

Fotósként egy hazai evezős rekordban is közreműködött. 

„A Ganzban a Varga Józsiék úgy döntöttek, hogy a Dunán felállítanak egy Guiness-rekordot, a 24 órás evezés csúcsát, ehhez hatan váltották egymást kétpárevezősben. Az eseményre engem is elhívtak. Az eredetileg felkért fotós sötétben nem tudott teljesíteni, ráadásul a technika is elromlott, így én készítettem a fényképeket, a partról és a kísérő motorosból is besegítettem a csúcs dokumentálásába.”

Ircsi a civil életben az államigazgatásban, majd a bankszektorban dolgozott. Eleinte négyévenként új kihívást választott, de az OTP-nél ott ragadt. Hosszú időn át, dolgozott a pénzintézetben.

„Dolgozói kiállításra lehetett pályázni, és minden évben kiválasztottak néhány képemet. Az volt a vágyam, hogy ide visszatérjek fotóművészként. Ez a visszatérés egy álom beteljesülése .”

2021-ben a Nemzetközi Fotóművész Szövetségtől megkapta a kiváló művész diplomát, 2022-ben a Magyar Fotóművész Szövetségtől is megkapta a fotóművészi minősítést. Hitvallása szerint a sportban, a munkában is nagyon nagy szakmai alázat kell. Túraevezősként, a TF könyvtárából, fotósként a szisztematikusan összeválogatott tanfolyamokon, neves művészektől sajátította el a szakmát.

A kétszeres nagymamának óriási vágya, hogy fotóművészként eljusson Indiába, reméli, hogy idén sikerül.

De addig is, és azután is…

„Folytatom az edzéseket egypárevezősben, esetleg négypárban, de muszáj lassítani azon a tempón, ami az elmúlt 50 évre volt jellemző. 

De van, ami soha nem változik: a szabadság érzése, amikor ellököm magamat a stégtől.”