Ösztöndíjrendszer, és idényenként több mint 180 napnyi edzőtábor segíti a 20 fős felnőtt keret felkészülését a 2024-es olimpia kvalifikációjára. A kerettagok szakmai és anyagi támogatásáról szóló négy oldalú szerződések aláírására (MESZ, sportoló, tagszervezet és edző) kedden került sor a Magyar Sport Házában. A cél, hogy minél több evezősünk jusson ki a párizsi olimpiára, és minél jobb eredményeket érjenek a 2024-es ötkarikás játékokon. A MESZ történetében először kerül sor ilyen széles körben nyújtott havi egzisztenciális támogatásra, ez kétszerese annak, mint amit az elmúlt években a szövetség sportolói személyi juttatásra költött.
Kedden a Magyar Sport Házában a legtöbb érintett aláírásával is ellátta az erről szóló megállapodást, amelynek kapcsán Pető Tibor, a Magyar Evezős Szövetség elnöke kiemelte: az elnökség hosszú ideig tárgyalta a Molnár Dezső szövetségi kapitány készítette program szakmai, illetve pénzügyi részét, majd kevés módosítással támogatta.
„A program határozott eleme egy ösztöndíj rendszer. Ez abban segíti, hogy a versenyzők egzisztenciális alapjait támogassa. Bízom abban, hogy a program sikere esetén a mostaninál jelentősebb ösztöndíj finanszírozási hátteret kap a szövetség, amelyet biztosítani tud a versenyzők számára. A Magyar Evezős Szövetség akkor juthat nagyobb pénzügyi támogatáshoz, ha a program sikeres, vagyis a sportág eredményesebb lesz, ezt konkrétan a világbajnoki és olimpiai 1-8., illetve az Európa-bajnoki 1-6. helyek jelenthetik felnőtt és U23-as szinten. Ahhoz, hogy ez a program sikeres legyen fontos, hogy minél több embert mögé sorakoztassunk” – mondta köszöntőjében a Pető Tibor, aki arról is tájékoztatott, hogy továbbra is fontosnak tartja az edzői életpálya modell megvalósítását, amely az evezésben dolgozó edzők anyagi megbecsültségén hivatott javítani. Az ezzel kapcsolatos dokumentumokat a szövetség októberben nyújtotta be az Emberi Erőforrások Minisztériumának.
Az olimpiai kvalifikációs program alappillérei, hogy a versenyzők lényegesen többet készülnek majd együtt, a korábban megszokott 30-40 nap helyett egy idényben 186 napot töltenek közös munkával – és edzőikkel egyeztetve a terhelést, illetve a regenációra szánt időt is egyformán kapják meg. Utóbbi esetében az egyéni sajátosságokat is figyelembe veszik, a napi munka kiértékelésének függvényében.
„A kerettagok teljes körű finanszírozást kapnak az edzőtábori körülményeket illetően. A program tartalmazza a gyúró, jégkamra, egyéb sportszolgáltatások biztosítását, és a táplálékkiegészítők jelentős részét is a szövetség fogja finanszírozni” – mondta Molnár Dezső szövetségi kapitány.
A szövetségi kapitány legalább három olimpiai kvótára, és Párizsban két pontszerző helyre számít.
Az olimpiai kvalifikációs keret
Férfi könnyűsúlyú párevezős
Furkó Kálmán
Szabó Bence
Szigeti Roland
Férfi normálsúlyú párevezős
Ács Kristóf
Bácskai Máté
Galambos Péter
Gerei Tamás
Pétervári-Molnár Bendegúz
Szabó Márton
Szklenka Bence
Férfi váltott evezős
Juhász Adrián
Simon Béla
Szentpáli Balázs
Szentpáli Gergő
Női felnőtt párevezős
Gadányi Zoltána
Horváth Kitti
Krémer Eszter
Preil Vivien
Női felnőtt könyűsúlyú párevezős
Csepel Zsófia
Fehérvári Eszter