Skip to main content

A Ferencváros alapítója unokájának rengeteget köszönhet

Többedmagával együtt a közelmúltban Kammermayer Oszkár (képünkön) is életműdíjat vehetett át a sportot is felügyelő Önkormányzati Minisztériumban. A nyolcvannégy éves, egykori kiváló evezőst a Sportfórum kereste meg.

     – Bár már nyolc éves korom óta eveztem, mégis csak jóval később kötöttem ki végleg szeretett sportágamnál – mesélte a kitüntetett. – Édesapám banktisztviselő volt, s akkoriban az evezésnek sokkal nagyobb volt a társadalmi hátországa, mint manapság. 1939-ben, tizennégy éves voltam, amikor apám magával vitt egy Passauból rajtolt, Bécsig tervezett, ötnapos túrára, amely igen mély nyomokat hagyott bennem. Ahogyan az akkor még vad vizek görgették a sódert, azt a hangot nem lehet elfeledni.

     – Bár Önnek már gyerek fejjel ilyen kalandban is része lehetett, mégis más sportágakkal is kacérkodott.

     – Bőven vannak sportélményeim – folytatta Kammermayer úr. – Gyermekéveimben sokáig úsztam a Ferencvárosban, ahol a nagyhírű edző, Sárosi Imre, a „Mesti” irányított. Később, középiskolás koromban pedig síbajnoki címet is szereztem. S ha már szóba került a sport úgy általában, azt is szeretném elmondani, hogy a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban az 1928-as, amszterdami olimpia szellemi bajnoka, dr. Mező Ferenc volt az osztályfőnököm.

     – Végül azonban csak megmaradt a fiatalkori szerelem mellett.

     – Az evezés mindig előtérben volt. Már nyolcéves koromban leigazolt az egyik legrangosabb akkori klub, a Neptun Evezős Egylet. Istenem, micsoda élet volt akkoriban! Csak a Margitszigeten tizenegy evezős egyesület működött, míg Nagy-Budapest területén összesen huszonkettő. A mi klubunk tagja volt az első magyar Európa-bajnok, dr. Szendey Béla is. Számomra a jelenléte óriási vonzerőt adott!

     – Az eredmények is jöttek előbb- utóbb.

     – Először a szövetségi túraversenyeken próbálgattam magamat. Sorban jöttek a feladatok: a szigetkerülés, a Szentendrei sziget kerülése, majd lassan megértem a nemzetközi erőpróbákra is. 1941-ben utazhattam először messzebbre, az akkor Magyarországhoz tartozott Újvidékre, ahol egypárban második lettem.

     – A háborús évek az ön sportpályafutásának sem tettek jót.

     – Évek estek ki, majd 1948-ban az összes klubot államosították. 1949-ben az MTE (Munkás Testedző Egyesület), majd 1950-ben a Vörös Meteor tagjaként országon bajnok lettem a kétpárevezősök mezőnyében. Mindkétszer Ormándi Sándor volt a partnerem, akivel 1949-ben itt, Budapesten nagy meglepetésre megnyertük a Főiskolai Világbajnokságot! Nagy bánatomra sem 1948-ban, sem 1952-ben szóba sem kerülhettem az olimpiai csapat összeállításánál, mert „ilyen” névvel nem megbízhatónak minősítettek. A kitelepítést is csak azért úsztuk meg, mert élsportoló voltam. 

     – 1952-53-ban mindinkább az edzői pálya felé fordult.

     – Tizenhat évig szolgáltam a Vörös Meteort, majd szövetségi kérésre a Velencei tónál kezdtem dolgozni. Az ott töltött évek jelentik életem legszebb és legeredményesebb időszakát. Dr. Springer Ferenc – nagyapja a Ferencváros alapítói közé tartozott! – volt a Velencetavi Intéző Bizottság elnöke – neki rengeteget köszönhettünk. Szerencsére az eredmények sem maradtak el: a VVSI-ben Ódor Lajos például tizenhat magyar bajnoki címig vitte.  Megfordultam a Ferencvárosnál, az MTK-ban és a csepeli evezősöknél is, de a VVSI-ben éreztem messze a legjobban magamat. 1985-ben mentem nyugdíjba, azóta középtávolból figyelem a fejleményeket. Annak különösen örülök, hogy a szövetségnek sikerült egy sportági gyűjteményt összehoznia!

     – Emlékei sokaságából mi mindent emelne ki?

     – Természetesen nagyon örültem a négyes mexikóvárosi ezüstérmének. A Melis-fiúkat nagyon jól ismertem: a Zoli könnyebb gyerek volt, a Tóni nehezebb, de amit a válaszfal nélküli szívével produkált, az külön dícséretet érdemel. 1972-ben dr. Harmath Zoltánnal együtt kezdtük el a veterán evezést, persze mára már ez is csak emlék. Amennyire lehet, szívesen tartom a régiekkel a kapcsolatot. Alig várom például, hogy a nyolcvannyolc éves,  tizennyolcszoros magyar bajnok Sándor István – az egyetlen, aki valamennyi hajóosztályban aranyérmet szerzett! – szeptemberben ismét hazalátogasson Kanadából.

Forrás: JochaPress