A szegedi Evezős Magyar Bajnokság első versenynapján már nagy küzdelmek jellemezték a versenyt. Aki nem tudott eljutni Szegedre, az a neten on-line követheti a futamokat.
A 2011 évi felnőtt országos bajnokság első versenynapján az idén olimpiai kvótát szerzett Juhász Adrián (Tisza Evezős Egylet) két bajnoki cimet szerzett először a férfi U23 egypárevezösök között, majd a kormányos nélküli kettesek között Simon Bélával. Ez utóbbi számban klubtársaikat Vallyon Bencét és Novák Edvint előzték meg. Harmadik lez az ifjúsági világbajnokságon kilencedik helyezést szerzett bajai egység Vancsura Bendegúz és Csányi Péter.
Az U23 egypárevezősök között második helyen az EB és U23 vb tizedik helyezett Széll Domonkos (Csepel EK) ért célba, harmadikként pedig Csankó Péter (Velencei-tavi VSI) evezett át a célvonalon.
Varga Tamás (EDF Démász Bajai SVSC) és Galambos Péter (Vác VEC) a normálsúlyú egypárevezősök mezőnyé t utasitotta maga mögé. A két versenyző között izgalmas verseny alakult ki a hajrában, de Galambos Péter hiába „gyujtotta be rakétáit” a célba már csak Tamás után ért be.
Női egypárevezősbe Gyimes Krisztina (Győri VSEK) szerezte meg az elsőséget a könnyűsúlyú Hajdú Zsuzsanna (Csepel EK) előtt. Harmadik helyen Szabó Katalin (Vác VEC) ért célba.
Bronzérmet szerzett a mai napon könnyűsúlyú négypárevezősben a világ és Európa-bajnok Hirling Zsolt a Vác VEC szineiben. E szám győztese az EDF Démász Szeged VE csapata, második helyen pedig a DNHE csapata ért célba.
A versenyt a szövetség honlapján hunrowing.hu élőben lehet követni.