Skip to main content

 A Német Olimpiai Bizottság vezetőjét, a vívó olimpiai bajnok Thomas Bachot választotta meg a NOB új elnökének a világszervezet 125. ülésszaka. Bach a szavazás második körében érte el az 51 százalékos többséget. Kilenc új NOB-tagot is választottak Buenos Airesben.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság szombat óta tartó, 125. ülésszaka sorozatban szállította a papírforma szerinti eredményeket. Tokió megkapta a 2020-as játékok rendezését, a birkózás az olimpiai programban maradt, és Thomas Bach lett a szervezet új elnöke.

Elsőként került német vezető a szervezet élére, egyúttal folytatódott az európai hegemónia: 1894 óta csak az amerikai Avery Brundage képviselt más földrészt. A szavazás már a második körben eldőlt. A hat pályázó közül Vu Csing-kuo, a NOB végrehajtó bizottságának tagja, a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség (AIBA) tajvani elnöke az első körben kiesett a versenyből, miután ő kapta a legkevesebb szavazatot, ugyanakkor senki sem jutott a voksok legalább 51 százalékához.

A második körben Thomas Bach 49 szavazatot kapott (éppen annyit, amennyit a birkózás elsőre), a Puerto Ricó-i Richard Carrion 29, a szingapúri Ng Ser Miang 6, a svájci Dennis Oswald 5, míg az ukrán Szergej Bubka 4 voksot mondhatott magáénak.

– Nagyon büszke vagyok, hogy én lehetek a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új elnöke – kezdte első beszédét Bach. – Szeretném megköszönni minden kedves barátomnak, aki rám szavazott, továbbá leszögezném: mindenki elnöke szeretnék lenni, mert ez az olimpiai mozgalom érdeke.

Kiemelte, nagy megtiszteltetés számára, hogy a leköszönő Jacques Rogge helyét veszi át a világ egyik legfontosabb szervezetének élén.

A 60. életévében járó német sportdiplomata az 1976-os montreali olimpián az aranyérmes német tőrcsapat tagja volt. 1991 óta tagja a NOB-nak. Az ügyvéd-üzletember annak idején személyes sértésként élte meg, hogy München 2018-as, általa képviselt téli olimpiai pályázata elbukott.

A négy nyelven is folyékonyan beszélő Bach a kilencvenes évektől folyamatosan haladt végső célja, a NOB elnöki széke felé. 1991-ben beválasztották a NOB-ba, 1996-ban a végrehajtó bizottságba is bekerült, 2000-től 2004-ig pedig ő lett a NOB elnökhelyettese, majd 2006-ban újra elnyerte ezt a pozíciót.

Ha kell, a nehéz feladatokat is elvállalja, ő hozta nyilvánosságra a NOB legnagyobb vesztegetési botrányát a Salt Lake City-ben rendezett téli olimpia előtt, a NOB Jogi Bizottságának vezetőjeként pedig a dopping elleni, legkeményebb harcosként lépett fel.

Kilenc új tagot választottak a NOB-ba. Köztük van Alekszandr Zsukov, az orosz és Larry Probst, az amerikai olimpiai bizottság elnöke, valamint a 2004-es athéni játékokon magasugrásban aranyérmes svéd Stefan Holm és a 10 ezer méteren kétszeres olimpiai ezüstérmes kenyai Paul Tergat is. Rajtuk kívül a román Octavian Morariu, a brazil Bernard Rajzman, a fülöp-szigeteki Mikaela Maria Antonia Cojuangco-Jaworski, az etióp Dagmawit Girmay Berhane és a holland Camiel Eurlings lett tagja a NOB-nak.

A NOB eddigi elnökei

Demetriosz Vikelasz (Görögország) 1894–1896
Pierre de Coubertin (Franciaország) 1896–1925
Godefroy de Blonay (Svájc) 1916–1919 (A fronton lévő Pierre de Coubertint helyettesítette)
Henri de Baillet-Latour (Belgium) 1925–1942
Johannes Sigfrid Edström (Svédország) 1946–1952
Avery Brundage (Amerikai Egyesült Államok) 1952–1972
Lord Killanin (Írország) 1972–1980
Juan Antonio Samaranch (Spanyolország) 1980–2001 (élete végéig tiszteletbeli elnökké választották)
Jacques Rogge (Belgium) 2001– 2013

Forrás: www.utanpotlassport.hu

  • Címkék: