Skip to main content

Hosszan tartó betegség után 84 éves korában elhunyt Pák Béla, a legendás győri edző.

Pák Béla versenyzőként kezdte, majd edző, huszonöt évig pedig vezetőedző volt, irányításával az ország meghatározó egyesülete lett a győri. 

Fotó: kisalfold.hu/H. Baranyai Edina

A legendás mester aktív versenyzői pályafutása után 1966-tól vette át a stafétabotot a Rába ETO – Győri Vízügyi SE-ben, amelyben szinte a semmiből felépítette a párevezős szakágat. Edzői munkájának első eredménye, hogy 1970-ben Válé Lajos megnyerte a felnőtt egypárevezős bajnokságot. Pák Béla 1981-től az egyesület vezetőedzője, majd elnökségi tagja lett. Nevéhez fűződik a győri tanmedence létrehozása, amely akkoriban nemzetközi szintű létesítmény volt.

Emlékét megőrizzük.