Skip to main content

A Magyar Evezős Szövetség Túrabizottsága hagyományos teljesítménytúráján, a Sport XXI. korosztály és az idősebbek is megtalálták az ideális távot, melynek teljesítése után bográcsozással búcsúztak a szezontól.

 

 

A Külker Evezős Egyesület stégéről indul, megkerüli a Margitszigetet, a Szentendrei sziget északi csúcsánál visszafordul, és 84 kilométer megtétele után újra a Külkernél ér célba, aki teljesíti a ”Szabados” teljesítménytúrát.

Szabados Dezső túraevezős volt, az egykori KPM (Közlekedési és Postaügyi Minisztérium) evezős-szakosztályában. Annak idején a Margitsziget alsó sarkán lévő úszóháztól indulva, heti egy-két alkalommal elevezett a Szentendrei sziget felső csúcsához és vissza. Ez alkalmanként 84 kilométer, tehát jobb hónapjaiban 5-600 kilométert is megtett.

Dezső bácsi emlékére, 1965 óta rendezik meg a “Szabados Dezső Emléktúrát”. Eleinte a KPM, később a túrabizottság volt a szervező. Valójában ez nem is verseny, hanem teljesítménytúra. Aki kíváncsi arra, hogy képes-e legyőzni a távolságot és önmagát, az belevág.

Nyilvántartanak legjobb időt, és néhány egyéb csúcsot, de a “Szabados”-nak nem ez a lényege, hanem hogy a szezon befejeztével még összejöhetnek az evezősök, kipróbálhatják magukat, a túra végeztével pedig beszélgethetnek egy jót a finom falatok mellett.

Mihály Tibor, az egyik szervező mesélt honlapunknak az idei eseményről.

– Kik indulnak a túrán általában?

– Amatőrök, profik és bárki, akinek kedve van evezni, őrizni a hagyományokat. Idén nem voltak túl sokan, de nyilvántartunk olyan évet, amikor ötven egység teljesítette a távot. 
Ebben az évben megszerveztük a “Kis-Szabados” elnevezésű 24 kilométeres túrát is, hogy azok is evezhessenek, akik sokallják a 84 kilométert. Ezzel pótoltuk az árvíz miatt elmaradt Tahi túrafordulót. Miután a fő szám útvonala a nyolcas számot rajzolja, így ennek a kisebbnek a pályáját is hasonlóan alakítottuk ki. Először megkerülte a Hajógyári-szigetet, majd a Szentendrei-ág 6-os folyamkilométerét érintve tért vissza hozzánk, a Külker-stéghez.
A harmadik túra a “Szabadoska” volt, mely a Sport XXI. korosztálynak, vagyis a 14 évesnél fiatalabbaknak szólt. Ezt a négy és fél kilométeres túrát, kormányos négypárevezősökkel lehetett teljesíteni. Idén tíz egység vágott neki a távnak.

– A túra hajnalán talaj menti fagyok voltak, és néhány helyen megdőlt a hidegrekord. Hogy bírták?

– Az első csapat reggel 5:45-kor indult, és bizony lehetett volna “termoszversenyt” hirdetni, hogy kinek marad legtovább meleg a teája? Később viszont kisütött a nap, de a Szentendrei-sziget felső végén megkapták a déli szelet, hullámokkal. Ilyenkor fordul meg az ember fejében, hogy feladja, de ha már odáig felment, akkor valahogy vissza is kell jutni, tehát mindenki végigcsinálta.

– Utána buli…?

– Ötven gyerek teljesítette a “Szabadoska” távját, hozzájuk jött még tizenkét hajó és a “nagyokkal” együtt több mint százan voltunk. A kicsiknek játékokat rendeztünk, lehetett focizni, végül a bográcsot ültük körül.

– Lesz jövőre is?

– A mostani tapasztalatok alapján reméljük, hogy 2014-ben még többen indulnak majd a túrán. Ha hosszútávon ez lehet a szezonzáró rendezvény, akkor biztos, hogy újra visszanyerheti régi fényét a “Szabados” és hamarosan megdönthetjük az ötven egységes részvételi csúcsot is…

CsatolmányMéret
Image icon IMG_2604_1.jpg868.66 KB
Image icon IMG_2696_m.JPG747.72 KB
Image icon IMG_2627.JPG730.65 KB
Image icon IMG_2647.JPG862.92 KB
Image icon IMG_2588.JPG702.86 KB