Skip to main content

A kiemelt sportágak képviselői részére értekezletet hívott össze a Magyar Olimpiai Bizottság Csörsz utcai székházába november 20-ára.
Az értekezlet célja a sportszövetségek fejlesztési feladatainak nyomon követése a fejlesztési feladatok megvalósításának sportszakmai ellenőrzése, a támogatások  hatására  keletkező sportszakmai fejlődés mérése.
Az értekezleten a Magyar Evezős Szövetséget Dr. Regényi Tamás , Szántó Éva  és Szlatényi György képviselte.
A MOB tekintettel arra, hogy a fejlődés kimutathatósága közös érdek, ezt a feladatot is a támogatott sportszövetségekkel, jelen esetben a Magyar Evezős Szövetséggel továbbá a TF Sportmenedzsment Tanszékével együttműködésben szeretné elvégezni.
 Az úgynevezett sportszakmai “audit” során a közeljövőben felkeresik a szakszövetségeket és egy átfogó vizsgálat során segítik a sportágfejlesztési munkát mindenütt. Fábián László sportigazgató kihangsúlyozta, ebben az esetben is a segítő együttműködés a legfőbb cél, hogy valamennyi szövetség minél hatékonyabban tudja a forrásokat felhasználni és egyre több fiatal kerüljön be a sportolói körbe.
A TF és a MOB szakembereinek a látogatása a következő hetekben várható, ahol megkezdjük velük a közös munkát. 
 
 
MESz Iroda