Skip to main content
2015. augusztus 06. - 22:16

Sikeres első napi versenyzés az Ifjúsági Világbaknokságon! Minden egységünk a legjobb 12-ben!

 Lezajlottak az előfutamok és a reményfutamok Rio de Janeiro-ban az Ifjúsági Világbajnokság helyszínén. 
 
Rio-ban az időjárás előrejelzés szerint Augusztus 8-ától, szombattól rendkívül erős szélfúvás várható, ezért döntött úgy a versenybíróság, hogy a mai nap, csütörtökön két “fordulóját” is lebonyolítottaa a Ifjúsági Világbajnokságnak, tehát helyszíni idő szerint délelőtti előfutamokat követően délután a reményfutamokat is (férfi egypárak negyeddőntőjével együtt) elindították péntek helyett.
 
 
A tegnapi nap (szerda) folyamán, Szegedi Tamás kezdte a Magyar csapat tagjai közül a versenyzést. Magabiztos versenyzéssel másodikként ért célba, de mivel négy jutott tovább, 1000-ig ment keményen, utána “biztonsági” evezéssel tartotta a pozícióját. 
Edzője, Fáth András szerint pont annyit adott ki magából, amennyit kellett, így úgy gondolja sok erőtartaléka maradta következő fordulókra.
 
Ács Kristóf és Bácskai Máté (edzőjük: Mácsik Miklós), a férfi kétpárevezősök harmadik előfutamában, az első helyezést szerezték meg!
A fiúk nagyszerű versenyzéssel nyerték meg futamukat, így legközelebb a középfutamok során szurkolhatunk nekik.
 
A női kétpárevezősök első előfutamában, Preil Vivien és Gadányi Zoltána (edzőjük: Lőrincz Attila) elsőként haladt át a célvonalon, és ezzel egyenes ágon továbbjutottak a középfutamukba .
A lányok semmit sem bíztak a véletlenre, rajt-cél győzelmet arattak futamuk során.
 
Barócs Bence, Danó Dániel, Molnár Balázs és Kovács Kornél a férfi négypárevezősök első előfutamában álltak rajthoz, ahol negyedikként értek célba.
Futamukból az első két helyezett jutott tovább a középfutamba, így a fiúknak reményfutamba kellett bizonyítani, hogy nekik is ott a helyük a középfutamban.
Ezt sikeresen meg is tették, hiszen a négypár igencsak meggyőző fölénnyel nyerte reményfutamát.A magyar egység 5 másodpercet vert a mögötte befutó Dán egységre, és közel 9 másodperccel ért be előbb a harmadik, Mexikói nágypárnál.
 
Férfi egypárevezős egységünk, Szegedi Tamás ma is rajthoz állt, méghozzá a második negyeddöntőben. Tomi magabiztos versenyzéssel tartotta pozícióját a második helyen, közvetlenül a Német egypárevezős mögött, így ő is bejutott a középfutamba!
 
Ezzel tehát minden egységünk a legjobb 12-be került, sőt, igen jó esélyekkel állnak rajthoz a döntőbe jutásért! 

Gratulálunk mindenkinek!