Skip to main content

A Simon Béla, Juhász Adrián normálsúlyú kormányos nélküli kettes nagy meglepetésre aranyérmet szerzett a szám vasárnapi döntőjében a németországi Brandenburgban zajló evezős Európa-bajnokságon.

    A tavaly Universiade-győztes duó – a magyar szövetség (MESZ) Facebook-oldalán olvasható beszámoló szerint – a 2000 méteres táv első felében stabilan a negyedik helyen haladt, majd folyamatosan felzárkózott az élen haladókra, az utolsó 500 méteren pedig elképesztő hajrával maga mögött hagyta a teljes mezőnyt.
    “Hihetetlen, hogy győztünk. Őszintén szólva, nem is tudom pontosan, mi történt a vízen, elképesztő” – nyilatkozott a nemzetközi szövetség honlapjának Simon Béla.
    A 27 éves Simon és a 26 esztendős Juhász – mindketten a szolnoki Tisza Evezős Egylet versenyzői és Molnár Dezső tanítványai – az utóbbi évek legnagyobb magyar evezőssikerét érték el. Ahogy a MESZ a közösségi oldalán fogalmaz: “Gyönyörű versenyzés volt, egész Európát meglepve csodálatos győzelmet arattak.”
    A normálsúlyú kormányos nélküli kettes szám az olimpia műsorán is szerepel.
    Az Eb-n még egy magyar egység indult, a könnyűsúlyú egypárevezősösök között érdekelt Matyasovszki Dániel vasárnap a B döntőben szállt vízre, s ott a harmadik lett, így összesítésben a kilencedik helyen zárt.

Eredmény:
férfiak:
normálsúlyú kormányos nélküli kettes, Európa-bajnok:
—————————————————-
Simon Béla, Juhász Adrián (Magyarország) 7:05.700 perc
2. Stewart Innes, Alan Sinclair (Nagy-Britannia) 7:06.280
3. Mitchel Steenman, Roel Braas (Hollandia) 7:06.780
 
slr bhi
 
MTI 2016. május 8., vasárnap 11:41
a futam videója: www.eurovisionsports.tv/fisa/#dm9kOzE4NzE5
 

 

CsatolmányMéret
Image icon célban.jpg51.86 KB
  • Címkék: