Siska Bettina

A zárónapra is jutott magyar érem az Evezős Ergométeres Világbajnokságon

A magyar válogatott para-evezős Pető Zsolt a második helyen zárt, legjobbját húzta kétezer méteren, az ugyancsak para-számban induló Tóth Balázs a hatodik, a női ifjúsági mezőnyben 2000 méteren Siska Bettina a hetedik pozícióban végzett.

A háromszoros világbajnok Pető Zsolt a férfi PR1 kategóriában ötszáz méteren már az első napon is érmet, méghozzá ezüstöt húzott. A tokiói paralimpiát megcélzó győri versenyző ezúttal is komoly kihívóra akadt a francia Pascal Daniere személyében.

„Mára jó lesz” - avagy Siska Bettina és Halmainé Mészáros Éva párosa

Siska Bettina tesztversenynek szánta az Evezős Ergométeres Európa-bajnokságot a hazai OB előtt, ahogy 2018-ban az osztrák nyílt bajnokságot is. Mondanunk sem kell azt is megnyerte. Idén jóval nívósabb közegben a kontinens legjobbjai között Prágában húzott: két egyéni csúccsal két Európa-bajnoki címet korosztályában! Edzőjével Halmainé Mészáros Évával a tavalyi tokiói ifjúsági világbajnokságon egypárevezősben elért negyedik hellyel robbantak be a nemzetközi mezőny elejére.

Két fényesen csillogó aranyérem

Evezősök 2019 legjobb utánpótlás-sportolói között!

Péntek délután az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Héraklész Díjátadó Gálán jutalmazták a 2019-ben kiemelkedő eredményt elérő utánpótláskorú sportolókat és edzőiket.

A legjobb női utánpótlás-sportolók között az ifjúsági világbajnokságon negyedik helyet szerző - idén pedig már két Ergométeres Európa-bajnoki címmel is büszkélkedő - Siska Bettina és edzője Halmainé Mészáros Éva vehetett át elismerést.

Három aranyérmet szereztek a magyarok a prágai Evezős Ergométeres Eb-n!

A válogatott csapat tagjaként Pető Zsolt, a tokiói paralimpiát megcélzó magyar para-evezős rajt-cél győzelmet aratva védte meg címét, míg a női ifjúsági mezőnyben a klubja, az Arrabona Evezős Klub színeiben induló Siska Bettina 2000 és 500 méteren is aranyérmet szerzett. Második helyen zárt a Mastersek között Bogár Zoltán (Pénzügyőr SE) 500 méteren, valamint a Győri Atlétikai Club vegyes csapata. A para-evezős Vincze Dávid (Győri Atlétikai Club) a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

Siska Bettina (Arrabona) egyéni legjobbjával osztrák ergométer bajnok!

Siska Bettina nyerte az osztrák ergométer bajnokságot!

Az Arrabona Evezős Klub versenyzője egyéni legjobbjával, 7,15,4-es eredménnyel győzött a női ifjúsági versenyszámban.

Az első éves ifi a felkészülés részeként először indult Ausztriában. Erős mezőnyben, bő tíz másodperccel nyerte versenyszámát. Halmainé Mészáros Éva tanítványa természetesen a februári Magyar Ergométeres Országos Bajnokságon is rajthoz áll.

Gratulálunk!

Hír kategóriák: