Galambos Péter és Pető Zsolt döntőbe jutott az Európa-bajnokságon

A könnyűsúlyú egypárevezős versenyszám címvédője és paraevezősünk is magabiztosan jutott a vasárnapi döntőbe.

Az előfutam győzelem után Galambos Péter szombaton a középfutamban versenyzett a könnyűsúlyú egypárak között. A pálya első felében szinte a teljes mezőny együtt haladt, élükön Petivel, aki éppen hogy csak vezetett ellenfelei előtt. Féltáv környékén a magyar, norvég és görög hajók már elkülönülni látszottak a mezőny második felétől. Az utolsó ötszáz méteren a különbségek tovább nőttek és Peti számára biztosnak volt mondható a továbbjutás, így egy kis tartalékolást is megengedhetett az utolsó szakaszon. A norvég versenyző élve a lehetőséggel végül megnyerte a futamot, Peti tehát másodikként jutott be a vasárnapi döntőbe.

A paraevezős PR1 egypárevezősök reményfutamában Pető Zsolt egy szerényebb kezdést követően 500 méternél harmadik pozícióban haladt. A táv közepén folyamatosan csúszott fel a litván és fehérorosz versenyzőkre, a harmadik ötszáz méteren pedig át is vette a vezetést. Zsolti senkinek sem hagyta, hogy elvegye tőle a győzelmet, és egy rendkívül jól felépített pályának és kiváló versenyzésnek köszönhetően kivívta magának az Európa-bajnoki döntőbe jutást.

A szombati versenynapot a férfi normálsúlyú egypárevezősök C/D középfutama nyitotta, ahol Pétervári-Molnár Bendegúz ötödikként ért célba. A délutáni D döntőben Bende szintén az ötödik helyet szerezte meg.

Simon Béla és Juhász Adrián a normálsúlyú kettesek C döntőjét nagy fölénnyel nyerte meg, így a páros a 13. helyen zárta a versenyzést.

Abid Syham és Csepel Zsófia ismét óriásit csatában volt a cseh egységgel a könnyűsúlyú kétpárak C döntőjében. A magyar dubló a táv nagy részén a negyedik helyen haladt, ezúttal azonban egy nagy hajrával sikerült legyőzni cseh ellenfelüket, és harmadik pozícióban érkeztek célba, ezzel összesítettben 15. helyen végezve az Eb-n.

Preil Vivien és Gadányi Zoltána a női kétpárevezősök reményfutamában versenyzett, ahol a dubló hatodik lett, így a vasárnapi B döntőben folytatja szereplését.

Polivka Dóra a női könnyűsúlyú egypárak mezőnyében egy derekas küzdelem során harmadik lett a délelőtti reményfutamban, így sajnos épp lecsúszott a döntőbe jutásról. Vasárnap a 7-11. helyekért folyik majd a küzdelem a B döntőben.

A mai nap először rajthoz állt Szabó Bence, Szigeti Roland, Furkó Kálmán és Forrai Dávid összeállítású könnyűsúlyú négypárunk. Az egység a pályaosztó futamban negyedik lett, vasárnap 11:31-kor húzza majd döntőt.

Ács Kristóf és Bácskai Máté rendkívül jól versenyezve, nagy küzdelemben nyerte meg C döntőjét a normálsúlyú kétpárak között, ezzel a 13. helyet megszerezve a poznani Európa-bajnokságon.

Gratulálunk az egységeknek!

Hír kategóriák: