Az Európa-bajnokságok jegyében - a héten kerül sor az I. válogatóra, könnyűsúlyúak versenyeznek

Július 8-án és 9-én a Velencei-Tavi Evezős Pálya ad otthont az idei első válogató versenynek. A cél az idei könnyűsúlyú csapatok kialakítása a felnőtt és az U23-as Európa-bajnokságra. Eredetileg áprilisban került volna sor a válogatóra, azonban a járványhelyzet nemcsak a hazai, a teljes nemzetközi versenynaptárt átírta. A verseny abban is támpontot adhat, hogy mely férfi és női könnyűsúlyú kétpárevezős egységet érdemes indítani a jövő évi olimpiai kvalifikációs regattákon.

Sukorón július 8-án a férfi és női egypárevezősök másnap pedig mindkét nem kétpárevezős egységei méretik meg magukat.

„Az első napon az egypárevezős abszolút rangsor kialakítása a cél, ez alapján próbálunk összeállítani ütőképes felnőtt és U23-as csapatokat”

– ismertette a programot Szierer János szövetségi kapitány. „A könnyűsúly sajátossága, hogy nem biztos, hogy a két leggyorsabb egypár a legjobb dubló, mert a versenyzők súlyával is játszani kell. Természetesen a legnagyobb prioritás a felnőtt könnyűsúlyú kétpárevezős, mint olimpiai szám, de a leendő négypárak kialakításához is kapunk támpontokat. A könnyűsúlyú szakágnak nagyon régen volt szereplési lehetősége, ezért nincs érdemi információnk a mezőnyről.”

„Már elkezdődtek az összetartó edzések, nagyon vegyes állapotban érkeztek a kerettagok. Aki tudott edzeni, esetleg evezni is az szemmel látható előnyben van azokkal szemben, akik csak később tudtak vízre szállni. Nemzetközi szinten vegyes a kép: úgy tudom az osztrákok, a franciák eveztek, a németek csak részben, az olaszok egyáltalán nem. Pontos információk nincsenek a vetélytársakról.”

„Horror mezőnyre számítok a felnőtt és az U23 Európa-bajnokságon is! Az általános gyakorlat szerint egyes országok az „A” csapatot a vb-re, a „B”-t az Eb-re küldték. Idén egy-egy nagy verseny lesz, ahol mindenki ott akar lenni. Minden nemzet a legjobb és teljes csapatával áll rajthoz.”

Hogy kik lehetnek a favoritok vagy, akik már korábban letették a névjegyüket? „A férfiaknál Szabó Bence, Furkó Kálmán (tavaly könnyűsúlyú kettesben U23-as Európa-bajnoki címet és U23-as világbajnoki bronzérmet szereztek, a felnőtt vb-n negyedik helyen értek célba – a szerk.), Forrai Dávid, Szigeti Roland, Ozsváth Máté. Sajnos Tamás Bence csuklóját meg kellett műteni, így nem tud rajthoz állni. De nagyon várom a fiatalokat is! A nőknél nagyobb a talány, például Polivka Dóra három éve, Abyd Syham két éve versenyzett utoljára könnyűsúlyban, ráadásul a mezőnyben ott vannak a fiatalok is!”

A felnőtt Európa-bajnokságra az eredetileg tervezett időponthoz képest négy hónappal később október 9-11. között kerül sor Lengyelországban, Poznańban. Az Európai Evezős Szövetség és a szervezők július 31-én döntenek arról, hogy az aktuális járvány helyzet lehetővé teszi-e a verseny biztonságos megrendezését.

Az U23 Európa-bajnokságnak az eredetileg kiírt időpontban szeptember 5-én és 6-án ad otthont a németországi Duisburg.

A magyar egypárevezős és könnyűsúlyú kétpárevezős egységek az Európai Olimpiai és Paralimpiai Kvalifikációs versenyen Vareseben (2021. április 5-7.), valamint a Végső Olimpiai Kvalifikációs Regattán Luzernben (2021. május 16-18.) állhatnak rajthoz. A tavasszal megtartott egypárevezős válogatót Pétervári-Molnár Bendegúz és Bertus Kitti nyerte, mivel az olimpiát elhalasztották a szakvezetés úgy döntött győzelmükkel egyelőre az Európa-bajnokságon való indulásra formáltak jogot.

PROGRAM:

július 8, szerda
Férfi könnyűsúlyú egypárevezős; max: 71 kg versenysúly
Női könnyűsúlyú egypárevezős; max: 57,8 kg versenysúly

július 9, csütörtök
Férfi könnyűsúlyú kétpárevezős; csapatsúly: 70 kg
Női könnyűsúlyú kétpárevezős; csapatsúly: 57 kg

LEBONYOLÍTÁS
Előfutamok időpontja (mindkét napon): 9:30 - 10:30 óra között.
Döntők időpontja (mindkét napon): 14:30 - 15:30 óra között.

A verseny nyilvános.