Újabb jelentős állomásához érkezett a magyar evezős sport infrastrukturális fejlesztése

A Magyar Evezős Szövetség a megítélt egy milliárd forint költségvetési támogatásból közel 100 millió forint értékben szerzett be gépjárműveket. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által folyósított támogatásból kilenc egyterű jármű került a klubokhoz és a szövetséghez.

A járművek átadás-átvételére a Lukács és Tamás Kft. Volkswagen márkakereskedés váci telephelyén került sor.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által folyósított támogatási összegből kilenc (2 db hét személyes, 7 db kilenc személyes) járművet szerzett be Közbeszerzési eljárás keretein belül a MESZ. A támogatói okirat értelmében az eszközök a MESZ tulajdonában maradnak minimum 5 évig, ezért a klubszervezetek üzembentartóként használhatják a járműveket, amelyek nem csak a hazai és nemzetközi versenyekre történő személy szállítást, hanem a hajószállító utánfutók vontatását is hívatottak szolgálni.

Lukács Katalin a Lukács és Tamás Kft. tulajdonosa elmondta örömteli számára, hogy újabb sportágat támogathatnak, hiszen az NBI-es váci női kézilabda csapat is partnereik közé tartozik. „Bízunk benne, hogy ezek a járművek olyan célokat, értékeket szolgálnak, amelyeket a márka is képvisel.”

Köszöntőjében Pető Tibor a Magyar Evezős Szövetség elnöke hangsúlyozta, hogy az egy milliárd forintos állami támogatás révén a sportág és a szövetségen keresztül a klubok nagy lehetőséget kapnak.

„A hajók nagy része megrendelésre került, egy kisebb hányada esetében még zajlik a közbeszerzés. A létesítményfejlesztés révén a létesítményeink részben elfogadható állapotba kerültek – van még min javítani, bízunk benne, hogy ezt a következő években meg tudjuk tenni".

„Fontos feladatunk, hogy a következő években az edzői pályát vonzóvá tudjuk tenni, hogy a sikeres edzőinket anyagilag is meg tudjuk becsülni. A piachoz képest nem tudunk versenyképesek lenni, nagyon kevés fiatal és középkorú edzőnk van, aki a körülmények ellenére vállalja a feladatot. Úgy tűnik az Emberi Erőforrások Minisztérium ebben is partnerünk tud lenni, van remény arra, hogy az idei sportágfejlesztési programunkban jelentős forrást tudunk kérni arra, hogy az edzőink bérezése is megfelelő színvonalú legyen. Ha ez is sikerül biztos vagyok abban, hogy az egyesületek és a szövetség a következő évtizedekben sikerre tudja vinni az evezést, amely tradicionális és fontos sportág.”

„A végső cél, hogy a következő olimpiára már idejében megszerezzük kvótákat és ne a pótkvalifikáción múljon az ötkarikás szereplésünk.”

A 2017 év végén a Magyar Evezős Szövetség részére megítélt 1 Milliárd Forint infrastruktúra fejlesztési támogatásból a mikrobuszokon kívül a többi között evezős ergométerek, spinningek, csónakmotorok és motorcsónakok, evezős hajók, evezős lapátok, személygépjárművek, úszóstégek, számítógépek, hajószállító utánfutók és egészségügyi eszközök kerülnek megvásárlásra. Az eszközök a klubokkal egyeztetve kerültek felosztásra.

A fejlesztés nagy részét evezős hajók és lapátok megközelítőleg 800 millió forint értékben teszik ki.

Hír kategóriák: