„A siker számomra az, hogy a versenyzőim megcsinálják amit szeretnék és vállalják, hogy naponta megszakadnak” - Székely Balázs hatvan éves

A Magyar Evezős Szövetség elnökségi tagja, az MTK Evezős szakosztályának vezetője június 16-án ünnepelte születésnapját, de két napon át ülte meg a kerek évfordulót a Vízisport utcában. A korábbi szövetségi kapitány az ország öt legjobb egyesülete közé vezetné klubját.

Névjegy:
Székely Balázs
Születési idő, hely: 1959. június 16., Budapest

Pályafutása:
Evezősként:
1972-1980 Ferencvárosi Evezős Club
Edzőként:
1981-1985 MTK
1986-1989 Egyetemi csapat
1996-2007 Ferencvárosi Evezős Club – elnökségi tag
2011-2012 szövetségi edzői team vezető, majd szövetségi kapitány
2013-tól MTK - szakosztályvezető

Isten éltessen! Minden születésnapi bulid ilyen maratoni hosszúságú?
Nem, egyáltalán nem. Az ötvenedik születésnapomat még a Fradiban ünnepeltem, most a hatvanadikat itt az MTK-ban.

Az MTK igazi otthon?
A Fradiban eveztem a hetvenes években nyolc éven át, aztán átigazoltam az MTK-ba, de egy kerékpáros balesetben megsérültem, nem lehetett tudni, hogy rendbe jön-e a lábam, viszont a kék-fehéreknél tudták, hogy rendelkezem már edzői végzettséggel, és rábeszéltek, hogy kezdjem el a munkát, azzal együtt, ha rendbe jön a lábam folytathatom az evezést. Nos, elkezdtem toborozni 1981 tavaszán és rövid időn belül olyan csapat alakult ki, hogy nem volt mese, úgy éreztem az edzősködéssel kell foglalkoznom.

Olyan volt az edzősködés amilyennek elképzelted?
Olyan vagy még jobb! Fiatalon sokat gondolkoztam azon mi legyek. Apám, nagyapám ügyvéd volt, mindig is humán beállítottságú voltam, de az evezés megfogott. Gondolkoztam azon, hogy a tanári vagy az edzői pályát válasszam, a kérdés harmadikos gimnazista koromra el is dőlt. Rájöttem, hogy egy tanár hetente legfeljebb három-négy órát van együtt a tanítványaival, egy edző viszont naponta legalább két-három órát tölt együtt a gyerekekkel, a felnőttekkel pedig akár napi hat-nyolc órát. Egy edző jóval nagyobb hatással tud lenni egy sportolóra, mint egy tanár.

Rád ki volt a legnagyobb hatással az edzőid közül?
Az első edzőm Háromházi Albert is nagy hatással volt rám, nagyon megszerettem általa az evezést és a sportágat körülvevő hangulatot, a fiatalkoromat viszont Berecz Béla személyisége és a nála végzett edzésmunka határozta meg, csakúgy mint a többi tanítványáét. Aki nála megmaradt mind megszállott evezős lett, mai napig az az igazi baráti köröm.
Ha valaki azt mondja, hogy egy fiatalt az evezős sport ragad meg, az nem mond igazat! Két dolog befolyásol egy gyereket: az edző személyisége és a társaság. Ha ez a kettő megfogja, evezős lesz belőle.

Milyen evezős voltál?
Váltott evezősként kezdtem 1972 őszén, egy évvel később serdülő - ma úgy mondjuk tanuló - magyar bajnokságot nyertem, aztán párevezős lettem. Serdülőként 1975-ben itthon az Ifjúsági Barátság Versenyen indulhattam, ami egyfajta nem-hivatalos világbajnokság is volt, mivel a résztvevő szocialista országok voltak a legerősebbek ebben a korosztályban. Számunkra az volt az elérhető nagy verseny. Később felnőtt válogatott lettem, nagyon büszke vagyok arra, hogy 1980-ban a moszkvai olimpia előtt a krilackojei pályán, az előversenyen én indultam egypárevezősben – jól megvertek, az alkati adottságaim nem voltak a legjobbak…

Edzőként mi volt az első sikered?
A siker számomra mindig az, hogy a versenyzőim megcsinálják, amit szeretnék és vállalják, hogy naponta megszakadnak. Nagyon nehéz dolog rávenni erre az embereket. Természetesen büszke az ember arra, ha országos bajnokokat, válogatottakat nevelek, nekem ez a nyolcvanas évek elején sikerült, de nagyon nagy harcaim voltak a MESZ akkori vezetésével. Pár év után fiatalemberként bele is fáradtam ebbe. Egy edzőnek két dologra van szüksége: erkölcsi és anyagi elismerésre. Ha egy fiatalembernek egyikre sincs lehetősége az borzasztóan frusztrálja, ez történt velem. Versenyzőm volt a fiatalon elhunyt Vancsura Zoli, aki tanulóban magyar bajnokságot nyert olyan idővel, hogy az ifik között harmadik lett volna. Debreceni Gábor hihetetlen adottságokkal rendelkezett, de mondhatnám Urr Gyurit, Sánta Zolit, a kis Vancsurát.
Úgy éreztem, hogy a versenyzőimet is sújtja az az „átok”, hogy én elég szókimondó voltam és ezt a MESZ akkori vezetése nem nagyon fogadta el, emiatt a versenyzőim hátrányba kerültek. Ezért a nyolcvanas évek második felében váltottam.
1986-tól három kellemes év következett az Universitas egyetemi csapatnál, amely a BEAC-MAFC-ELTE közös klubja volt. Jásdi Sándor volt az edző, aki úgy érzem az utódjának tartott. Sajnos hamarosan meghalt, majd a klub összes versenyzőjének hívó szavára elvállaltam a feladatot. Társadalmi munkában edzősködtem, mert elkezdtem síoktatással foglalkozni, ami jóval nagyobb jövedelmet biztosított, mint az edzősködés. A sí annyira kinőtte magát, hogy utazási irodát alapítottunk, volt, hogy évi négyezer embert vittünk síelni. Aztán visszavonultam. Nehéz döntés volt, hosszú ideig hiányzott az evezés.

Mi vagy ki hozott vissza a sportágba?
A kilencvenes évek második felében, mint régi fradist megkeresett Kokas Péter és 1997-től tíz éven át elnökségi tag voltam a FEC-ben. Sokat segítettem a Fradinak a háttérből. 2010-ben aztán korábbi versenyzőm dr. Mitnyan György lett a Magyar Evezős Szövetség elnöke és a válogatotthoz hívott, mert a keret mellett kevés volt az edző. Kezdetben abból állt a feladatom, hogy a több csapattal rendelkező edzők helyett tartsak tréninget, voltak olyanok, akiknek hat csapata is volt, és, ha edzőtáborba, nemzetközi versenyre ment a tréner, akkor nem volt ki foglalkozzon az egységeivel. Majd Fáth András lett a szövetségi kapitány, aki hamar lemondott, és rábeszéltek, hogy vállaljam el a szövetségi edzői team vezetését, majd a kapitányi posztot.

Kapitányi időszakodból mire emlékszel vissza a legszívesebben?
Az egyik, hogy míg a pekingi olimpián egy, Londonban már két egység képviselte Magyarországot. Az egyik a Simon-Juhász páros volt, és velük kapcsolatos az, amire nem szívesen emlékszem. Szegény Juhász Adriánt az olimpiai előtt pár hónappal egy doppingesettel meghurcolták. Valamit találtak a vizeletében, de egyértelműen bebizonyosodott, hogy nem szándékos és tudatos dologról volt szó. Hét hónapos eltiltást kapott. Keresnem kellett Simon Béla mellé párt, Széll Domonkos személyében meg is találtam.
Szívesen emlékszem a Hirling Zsolt, Varga Tamás kétpárevezős egységre. Olimpiai ötödikek, világbajnokok, Európa-bajnokok voltak, mégsem ment nekik Pekingben, túledzették magukat. Hirling Zsolt abba is hagyta az evezést, majd három év múlva újrakezdte. Három versenyző közül kellett választani a könnyűsúlyú kétpárhoz: Hirling, Varga és Galambos Péter. Én újra összeültettem a korábbi párost és pótkvalifikáción kiharcolták az olimpiai részvételt. Londonban így négy versenyzőnk volt kint, azaz egy kormányos nélküli kettes és egy könnyűsúlyú kétpárevezős.
Szintén szívesen emlékszem Galambos Péter akkori eredményeire. Nem sok közöm van hozzá, csak annyi, hogy egész életemben drukkoltam neki és segítettem ahol tudtam. Kapitányságom alatt világbajnoki ezüstérmet szerzett. Ha valaki, akkor ő nagyon megérdemelte. Abban bízom, hogy idén Európa után a világ csúcsára is felér! Jó volt vele dolgozni, igazi sportolói ikon!

Aztán megint visszavonultál, de ezúttal rövidebb időre, majd 2013 óta az MTK-ban vagy...
A Magyar Evezős Szövetség élére olyan vezetés került, amelynek célkitűzéseivel, módszereivel homlokegyenest ellenkező volt az elképzelésem. Közel egy évig nem is vállaltam munkát. Több klub hívott, végül 2013 szeptemberében beadtam a derekamat az MTK-nak. Vonzott a kihívás! Ugyanis amikor a nyolcvanas évek elején elkezdtem a kék-fehéreknél edzősködni, az MTK az ország legjobb klubja volt. Még a korszak legdominánsabb egyesületét a Csepelt is megelőzte! Viszont 2013 őszén a harminckét klubból az utolsó előtti volt. Ezt nem lehetett visszautasítani! Ha elmegyek egy olyan klubhoz, amely az első tízben van és sikerül mondjuk két pozíciót javítani mi történik? Nem kihívás. Az utolsó előtti klubból csinálni valamit, az igen!
2018-ban a tizedik helyen végeztünk a pontversenyben és még nincs vége! Nyolc éves tervvel indítottam el a munkámat, ezt azóta kibővítettem tizenkét évre. Az MTK-t szó szerint a semmiből építjük újjá! Szeretném az első ötben látni az klubot!

Ha egyvalamit máshogy csinálhatnál mi lenne az?
Sok ilyen dolog van, nem tudok egyet kiválasztani. Abban az egyben biztos vagyok, hogy szerencsés vagyok, hogy az egyik legjobb sportágat az evezést választottam.

Ki volt a legkedvesebb tanítványod?
Nehéz megmondani, mert mindenki az volt. Óriási szerencsének tartom, hogy mindegyik tanítványommal tartom a kapcsolatot. Úgy érzem, hogy kaptak tőlem valamit.

Milyen a közeg manapság az sportágban? Szíved szerint mennyire változtatnál?
Sokat változtatnék rajta. Az első, hogy a klubok sokszor nem ismerik fel a felelősségüket a MESZ elnökségének összeállításában, összetételében. Legtöbbször nem tájékozódnak, nem nézik meg igazán kire szavaznak. A másik a forráshiány. Igaz, bekerült a kiemelt sportágak közé, 2014-től jóval több forrás áll rendelkezésre. De véleményem szerint ez a régi sebek gyógyítására elég, előrelépésre nem nagyon. Jóval több pénzre lenne szükség!

2018 decemberétől a Sport XXI vezetője vagy, hogy látod mennyire tudja szolgálni az utánpótlás program a hazai evezés jövőjét?
A Sport XXI program az evezősök toborzására és a sportág alapjainak megteremtésére hivatott. Ambivalens érzéseim vannak. A gyerekeket elviszik a labdajátékok, a kajak-kenu, a birkózás, akinek affinitása van a sporthoz arra lecsapnak. A Sport XXI program ezen segít! Ugyanakkor nehéz helyzetben vagyunk, mert ezeket a fiatalokat kezdetben csak a vízitelephez szeretnénk szoktatni, ugyanis az evezés olyan ideg-izom koordinációt kíván, amit fiatal korban nagyon nehéz megcsinálni. Mirka Knapkova London egypárevezős olimpiai bajnoka húsz évesen kezdte az evezést, a riói bajnok szintén húsz esztendős volt, amikor aranyérmet nyert. A Sport XXI-ben duatlon és triatlon versenyeket is rendezünk, hogy a mozgásformák minél változatosabbak legyenek. Célunk, hogy a gyermek előképzettséget szerezzen az evezéshez, érezze jól magát, majd 13-15 évesen induljon el a sportági specializáció felé. De szeretném, ha megvalósulna az is ami például Angliában, ahol Peter Reid triatlonról váltott húsz évesen evezésre és olimpiai bajnok lett. Ha valakinek nem válik be a saját sportága, akkor jöjjön át evezősnek!

Ahogy te is mondtad szókimondó voltál és vagy – ez az interjúból is kiderül. Vannak emiatt haragosaid?
Egészen biztos. Úgy érzem az evezős sport befelé fordult. Mindig az innovációt szorgalmazom, az MTK-ban is ezt hangoztatom, ezt szeretném megmutatni. Ha valakinek van ötlete forrásszegény környezetben, akkor is el tud érni eredményt, csak akarni kell! Alapítványt csináltunk, régi evezősök támogatását kértem, a munkám nagy része, hogy megteremtsem a szakosztály számára a forrásokat. Azt látom, hogy sokan csak a napi fennmaradásért, túlélésért küzdenek, nem az előrehaladásért. Növelni a tömegbázist, a bevételeket, a hajók számát, az edzők fizetését! Mivel ezt sokszor hangoztatom biztosan vannak haragosaim, akiknek ez nem tetszik.

Mekkora a család?
A nagyobbik fiam harminc, a kisebbik huszonhét éves. Mindketten eveztek, a nagyobbik országos bajnokságot nyert tanuló nyolcasban a Danubiusban, pont úgy, mint én. A kisebbik a Fradiban evezett, országos bajnoki negyedik helyig vitte. Mindketten megfertőződtek az evezés közegével, sportolnak, síoktatók, a mozgás szeretete mindkettejüknek megmaradt. A feleségem többszörös felnőtt bajnok, IBV és főiskolai vb-bronzérmes, a Vasasban, majd az Universitasban evezett. Sokat segít az MTK-ban!

Milyen lesz a következő hatvan éved?
Nagyon bízom benne, hogy az MTK-val továbbmegyünk azon az úton, amin elindultunk. Az evezős sportot hosszútávon kell menedzselni, akkor lesznek eredmények. Márpedig, ha lesznek, akár nálam, akár másnál, akár a válogatottnál, akkor a következő hatvan évem boldogan telik.

Meddig tart a születésnapi buli?
Holnap délelőtt tíz óráig, ha valaki megcsúszik az érkezéssel akkor tovább!

Németh Krisztián

Hír kategóriák: