Megújultak az evezős emlékkövek a Margitszigeten!

2004-ben arról tettem közzé írást honlapunk Múzeum rovatában, hogy a Neptun Evezős Egylet által 1925-ben, az első világháborúban elesett tagtársak emlékére állított emlékkövét Kammermayer Oszkár jóvoltából újra felfedeztük. Beszámoltam megszületésének gondolatáról, a megvalósult emlékmű felavatásáról, s a kő akkori állapotáról. Cikkem azzal a felszólító mondattal ért véget: "Közösen gondolkodjunk el azon, hogyan lehetne megóvni a további - ne adj' isten végső - pusztulástól!"

Néhány hónapra rá fény derült arra, hogy a Nemzeti Hajós Egylet hasonló céllal 1928-ban felállított emlékművének csonkja is megtalálható még a sziget pesti oldalán, a belső sétány mellett. A MESZ elnöksége 2006 tavaszán határozatot fogadott el, mely szerint a két emlékmű-maradványt felújíttatja. Ez augusztusban meg is valósult: az ingBAU Consult Kft. a kövek közvetlen környezetét fölszabadította a fojtogató növényzet alól, a köveket letisztította, és védőréteggel vonta be a környezeti károk és a szándékos rongálás ellen.

Az emlékkövek továbbra is eredeti helyükön, az egykori klubok telkén maradnak, de szeretnénk, ha minden aktív versenyzőnk is megismerné. Ezért a Danubius Nemzeti Hajós Egylet elnöksége elhatározta, hogy 2007-től kezdve a szezonnyitó Széchenyi-emlékverseny programjába beiktatja a két emlékkő megkoszorúzását a résztvevő versenyzők és vendégek által.

Az első nagyon komoly lépést tehát megtettük az emlékkövek megmentésére; a második lépést 2007. április 15-én közösen tesszük meg a koszorúzással.

Taxonomy upgrade extras: