Skip to main content

Szlovénia látja vendégül idén a világ felnőtt evezős-elitjét, Bledben rendezik a londoni olimpia szempontjából kiemelkedően fontos kvalifikációs világbajnokságot. Magyarországot összesen 12 versenyző képviseli. A regattán 68 nemzet 455 hajóegysége, összesen 1213 versenyzője áll rajthoz.

 

 

 

Az első előfutamot augusztus 28-án, az utolsó döntőt szeptember 4-én rendezik.

A világbajnokság alkalmával 14 olimpiai versenyszám – ahol a jövő évi kvalifikációk többsége eldől –, 8 nem olimpiai versenyszám és 5 adaptív versenyszám – melyekből a paralimpiai kvalifikáció dől el – kerül a programba. A londoni olimpiára történő végső kvalifikáció 2012 májusában alakul ki. A magyar evezősök három olimpiai számban versenyeznek a kvalifikáció megszerzéséért, kettő nem olimpiai és egy paralimpiai számban állnak rajthoz.

Ahhoz, hogy válogatottunk Londonba kijusson, a férfi kormányos nélküli kettes, a férfi könnyűsúlyú kétpárevezős és a férfi kétpárevezős egységnek az első tizenegy hely valamelyikén kell végezni; az adaptív versenyzőnek az első nyolcban kell zárnia.

A világbajnokságra utazó magyar versenyzők és hajóegységek:

– kormányos nélküli kettes (FF 2-): Simon Béla, Juhász Adrián,

– könnyűsúlyú kétpárevezős (FF ks 2x): Varga Tamás, Galambos Péter,

– könnyűsúlyú egypárevezős (NF ks 1x): Hajdú Zsuzsanna,

– kétpárevezős (FF 2x): Elekes Szilveszter, Hermann Róbert,

– könnyűsúlyú négypárevezős (FF ks 4x): Pozsár Bence, Matyasovszki Dániel, Markgrúber Balázs, dr. Kitka Gergely,

– női adaptív (csak kar) egypárevezős (ASW 1x) Lengyel Mónika

 

Tíz esztendeje szerezte a magyar evezős sport az első világbajnoki aranyát

Szinte napra pontosan tíz esztendeje, 2001 augusztusának végén aratott sporttörténeti sikert Pető Tibor és Haller Ákos. A luzerni világbajnokságon – az első vébét 1962-ben szintén a svájci városban rendezték – a kétpárevezősök közt versenyző magyar páros aranyérmes lett, megszerezve a magyar evezős sport első világbajnoki címét.

A fényes karrier után mindketten családot alapítottak, Haller Ákos orvosként, Pető Tibor pedig Vác alpolgármestereként, városvezetőként dolgozik. Nem távolodtak el sportáguktól: Haller a hazai versenyek orvosaként is tevékenykedik, Pető pedig a honi szövetségben adja át tapasztalatait.

A tudósítások szerint 2001-ben 49 ország 946 versenyzője ült hajóba, a most kezdődő bledi regattán 68 nemzet 1213 evezőse vesz részt.

 

A bledi kvalifikációs világbajnokságra utazó evezősök bemutatása

Simon Béla (1988.08.04.)
– jelenlegi klub és nevelőegyesület: Tisza Evezős Egylet
– nevelőedző: Molnár Csaba
– jelenlegi edző: Molnár Dezső
– versenyszám/hajóegység: kormányos nélküli kettes 
– legjobb utánpótlás-eredmények: U23-as vb 2., 5. hely, ifi vb 7. hely
– legjobb felnőtt eredmények: Eb 5., 6., 7. hely
– legmagasabb iskolai végzettség, szakképzettség: érettségi
– foglalkozás, munkakör: tanuló
– hobbi: xbox, kerékpár, film, küzdősportok, olvasás
– célja a sportban: olimpiai részvétel
– célja a sporton kívül: saját kereskedelmi vállalkozás, edzői pálya, magyar evezés megreformálása

Juhász Adrián (1989.11.18.)
– jelenlegi klub és nevelőegyesület: Tisza Evezős Egylet
– edző: Molnár Dezső
– versenyszám/hajóegység: kormányos nélküli kettes
– legjobb utánpótlás-eredmények: U23-as vb 2. hely és kétszer 7. hely
– legjobb felnőtt eredmények: Európa-bajnokság 5. hely, világkupa 4. és 5. hely
– legmagasabb iskolai végzettség, szakképzettség: gimnáziumi érettségi, Építőmérnök BSC,
Szerkezetépítés szakirány (folyamatban)
– foglalkozás, munkakör: tanuló
– célja a sportban: olimpiát nyerni
– célja a sporton kívül: boldog, békés élet

Varga Tamás (1978.06.17.)
– jelenlegi klub: EDF DÉMÁSZ Bajai SSC
– nevelőegyesület: Ganz Vill Evezős Klub
– nevelőedző: Móritz László
– jelenlegi edző: Rapcsák Károly
– versenyszám/hajóegység: könnyűsúlyú kétpár
– legjobb utánpótlás-eredmények: nemzetek kupája (azóta U23-as vb) 3., kétszer 4. hely
– legjobb felnőtt eredmények: olimpiai 5., vb 1., Eb 1.
– legmagasabb iskolai végzettség, szakképzettség: BME Vegyészmérnök, BME MBA Pénzügy szakirány
– foglalkozás, munkakör: EDF DÉMÁSZ, marketing szakértő
– hobbi: kerékpár, egyéb vízhez közeli sportok
– célja a sportban: olimpia
– célja a sporton kívül: sikeres élet, boldog család

Galambos Péter (1986.09.09.)
– jelenlegi klub és nevelőegyesület: Vác Városi Evezős Club
– nevelőedző és jelenlegi edző: Rapcsák Károly
– versenyszám/hajóegység: könnyűsúlyú kétpárevezős
– legjobb utánpótlás-eredmények: kétszeres U23-as vb 2., egyetemi világbajnok
– legjobb felnőtt eredmények: kétszeres világkupa-győztes, vb 3. hely
– legmagasabb iskolai végzettség, szakképzettség: Pénzügyi Szakügyintéző felsőfokú OKJ, Óbudai
Egyetem hallgatója jelenleg a Keleti Károly Gazdasági Kar, Gazdálkodás és Menedzsment szakon
– hobbi: zene, barátok,
– célja a sportban: olimpia
– célja a sporton kívül: diploma, család

Elekes Szilveszter (1991.08.05.)
– jelenlegi klub: Budapest Evezős Egylet
– nevelőegyesület: Ganz Vill. Evezős Klub
– nevelőedző: Neisz Gábor
– jelenlegi edző: Molnár Zoltán
– versenyszám/hajóegység: kétpárevezős
– legjobb utánpótlás-eredmények: kétszeres országos bajnok, U23-as ob 2. hely
– legjobb felnőtt eredmények: nyílt vidékbajnokság 1., 2. hely
– legmagasabb iskolai végzettség, szakképzettség: érettségi, szeptembertől Harsányi János Főiskola
Budapest
– célja a sportban: olimpiai kvalifikáció
– célja a sporton kívül: diploma megszerzése.

Hermann Róbert (1980.11.23.)
– jelenlegi klub és nevelőegyesület: Velencei-tavi Vízi Sportiskola
– nevelőedző: Karácsony Tibor
– jelenlegi edző: Csankó Tibor
– versenyszám/hajóegység: kétpárevezős
– legjobb utánpótlás-eredmények: kétszeres ifjúsági vb 9. hely
– legjobb felnőtt eredmények: bledi nemzetközin 3. és 4. hely, 18. hely világkupán 
– legmagasabb iskolai végzettség, szakképzettség: közúti járműgépész technikus
– hobbi: mountain bike, snowboard, kiteboarding, görkori  
– célja a sportban: olimpiai kvalifikáció, olimpiai részvétel
 

Hajdú Zsuzsanna (1985. 01. 14.)
– jelenlegi klub és nevelőegyesület: Csepel Evezős Klub
– nevelőedző: Pergel László
– jelenlegi edző: Bene László
– versenyszám/hajóegység: női könnyűsúlyú egypárevezős
– legjobb utánpótlás-eredmények: ifjúsági vb 3. hely, országos bajnok
– legjobb felnőtt eredmények: Európa-bajnokság 3. és 4. hely, világbajnokság 8. hely
– legmagasabb iskolai végzettség, szakképzettség: okleveles kertészmérnök, növényvédelem szakirány
(Budapesti Corvinus Egyetem)
– foglalkozás, munkakör: Kertésztudományi Doktori Iskola: PhD hallgató
– célja a sportban: olimpiai kvalifikáció 2016-ra

Matyasovszki Dániel (1992.04.14.)
– jelenlegi klub és nevelőegyesület: EDF Démász Szegedi Vízisport Egyesület 
– nevelőedző és jelenlegi edző: Szierer János
– versenyszám/hajóegység: könnyűsúlyú négypárevezős
– legjobb utánpótlás-eredmények: U23-as világbajnokság 7. hely, junior vb 9.  és 13. hely
– legmagasabb iskolai végzettség, szakképzettség: érettségi, ötödév Gazdasági Informatika
– foglalkozás, munkakör: diák
– hobbi: Facebook, lányok
– célja a sportban: 2016-os olimpiára való kijutás
– célja sporton kívül: főiskolai vagy egyetemi diploma megszerzése
 

Pozsár Bence (1991.11.04.)
– jelenlegi klub és nevelőegyesület: EDF DÉMÁSZ Szeged VSE
– nevelőedző és jelenlegi edző: Szierer János
– versenyszám/hajóegység: könnyűsúlyú négypárevezős
– legjobb utánpótlás-eredmények: U23-as vb 7., Coupe de la Jeunesse 4., ifi ob 1. hely
– legjobb felnőtt eredmények: egyetemi vb 7. hely, kétszeres országos bajnok
– legmagasabb iskolai végzettség, szakképzettség: érettségi, másodévet kezd a Szegedi
Tudományegyetem Gazdaság Tudományi Karán
– foglalkozás, munkakör: diák 
– hobbi: Amerikai foci, jégkori
– célja a sportban: 2016. Rio De Janeiro, olimpia
– célja sporton kívül: fehérnemű modell

Dr. Kitka Gergely (1980.08.16.)
– jelenlegi klub: Szegedi Vízisport Egyesület
– nevelőegyesület: Szegedi Vízügyi SE
– nevelőedző: Sebesvári Mihály, Dani Zsolt, Sobják Ferenc
– jelenlegi edző: Szierer János
– versenyszám/hajóegység: könnyűsúlyú négypárevezős
– legjobb utánpótlás-eredmények: 5-szörös utánpótlás magyar bajnok
– legjobb felnőtt eredmények: Eb 8., egyetemi vb 4., egyetemi Eb 1. hely
– legmagasabb iskolai végzettség, szakképzettség: okleveles geográfus (geoinformatikus,
környezetkutató), Földtudományi Doktori Iskola – PhD fokozat
– foglalkozás, munkakör: Környezetvédelmi Felügyelő
– hobbi: olvasás, sport, túrázás
– célja a sportban: egészségesen eredményt elérni
– célja a sporton kívül: mindig csak előre!

Markgruber Balázs (1988.03.10.) 
– jelenlegi klub, nevelőegyesület: Csepel Evezős Klub
– nevelőedző: Bene László
– jelenlegi edző: Szabari Péter 
– versenyszám/hajóegység: könnyűsúlyú négypárevezős 
– legjobb utánpótlás-eredmények: kétszeres ob 1., Jeunesse Kupa 4. hely
– legjobb felnőtt eredmények:  kétszer U23-as vb 6. hely, 5-szörös országos bajnok
– legmagasabb iskolai végzettség, szakképzettség:   orvostanhallgató
– foglalkozás, munkakör: egyetemista 
– hobbi: alvás 
– célja a sportban:  „gyorsabban, magasabbra, erősebben” 
– célja sporton kívül: tanulmányok sikeres befejezése

Lengyel Mónika (1985. 05. 25.)
– jelenlegi klub: Arrabona Evezős Klub (Győr)
– nevelő egyesület: Győri Vízügy-Spartacus Evezős Klub
– nevelőedző és jelenlegi edző: Székely István
– versenyszám/hajóegység: adaptív evezés 
– legjobb felnőtt eredmények: vb 4. hely, 6. hely; világkupa 4. és 5. hely; Adaptív-Nemzeti kupa Gavirate 3.hely
– legmagasabb iskolai végzettség, szakképzettség: faműves szakma és érettségi
– hobbi: evezés, rajz, olvasás
– célja a sportban: paralimpia
– célja a sporton kívül: önállóság