Skip to main content

Sikeres ülésen van túl a Nemzetközi Evezős Szövetség (FISA) orvosi bizottsága. A szakmai grémium utolsó idei összejövetelére december első hétvégéjén, Budapesten került sor. A programokon részt vett Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sportigazgatója, Tóth Miklós professzor, a Semmelweis Egyetem TSK (TF) dékánja, Berkes István professzor, a MOB orvosi bizottságának elnöke és a főszervező dr. Kokas Péter, a FISA bizottságának és a hazai szövetség elnökségének tagja.

 

Az egyik kiemelkedő programként a jelenlévők Merkely Béla professzor meghívásának eleget téve, ellátogattak a Semmelweis Egyetem Kardiológiai Centrumába, ahol az intézettel való ismerkedés mellett beszámolók hangzottak el a Pekingtől számított olimpiai ciklusban végzett különböző vizsgálatokról és azok eredményeiről. Az adatokból kiderült, hogy az evezősök milyen terhelést kaptak és az elegendő vagy több volt-e a sportágban elvárhatónál.

„A bizottság elnöke, dr. Alain Lacoste köszönetet mondott a hazai szövetségnek és a MOB-nak a szervezésért, támogatásért. Felkért, hogy a jövő évet mindenképpen folytassam a nemzetközi testületben. Az elnök úr a bizottság egyetértésével kijelölte, hogy 2012-ben melyik FISA eseményen ki fog dolgozni. E szerint én kezdenék 2012-ben március első hétvégéjén Londonban az összevont FISA bizottsági ülésen, majd következne a világkupa Belgrádban, később Luzernben a pótkvalifikáció és a világkupa között rendezendő orvos-bizottsági konferencia. Ezt követné a paralimpia felügyelete és orvosi szervezése Londonban. Elhangzott, hogy folytatódik a megkezdett együttműködés az ulmi orvosi egyetem és a TF között az evezős ergométeres laboratórium további fejlesztése tekintetében. Juergen Steinacker kardiológus professzor díszdoktori avatása is napirendre került. Végezetül, elindul a TF-en az a folyamat, hogy egy evezésben jártas kutatóorvos megkezdi a munkáját a kar Rekreációs Tanszékén és kizárólag az evezésre fog fókuszálni; feladata lesz az is, hogy a kar Római-parti vízi telepén visszaálljon az evezés gyakorlati oktatása is a testnevelőtanár-képzésben” – tájékoztatott dr. Kokas Péter.