Skip to main content

„Megtört a jég!” Mondtuk a tavalyi brnoi ORV-t követően, mikor is a pontversenyen 1 ponttal megelőztük az addig hosszú évek óta verhetetlennek hitt Cseheket. Az, hogy a tavalyi eredmény nem volt véletlen – tovább repedt az a bizonyos jég -, azt az idén (2006.06.17.-én) Pöstyénben megrendezett korosztályos regattán elért versenyeredmények igazolják, hiszen a lebonyolításra került 11 versenyszámból legjobb serdülő evezőseink nagyszerű, izgalmas versenyekben 4 első, 5 második, és 1 harmadik helyezést értek el, ezzel egyben pontverseny győzelmet is aratva.A pontversenygyőzelem értékét növeli az a tény, hogy a nagy rivális Cseh és Lengyel csapattal ellentétben mi csak 10 számban neveztünk, és ennek ellenére, a tavalyi eredményt túlszárnyalva immáron 4 ponttal sikerült a második helyezést elért Cseh csapatot magunk mögé utasítani. Az ismételt kupagyőzelem azt mutatja, hogy utánpótlás-nevelésünk jó úton jár, és egyre inkább kezd beérni az a szisztematikus munka – jelentős részben a Héraklész Bajnokprogramnak köszönhetően –, amelyet a sportág egyre több szakosztályában folytatnak.Emlékeztetőül felsorolva a kiemelkedő (aranyérmet) szerzett csapatokat, és az őket felkészítő edzők neveit: NÉVEGYESÜLET  Pontverseny végeredménye:Férfi egypárevezős        Csankó PéterVVSI 1.Magyarország34 pont Edző: Csankó TiborVVSI 2.Csehország30 pont    3.Lengyelország27 pontFérfi korm. négyes   4. Szlovákia 11 pont Radics BenceSzegedi VE      Dumitrás IstvánSzegedi VE      Bakacsi NorbertSzegedi VE      Blutman KristófSzegedi VE      korm: Jancsó TamásSzegedi VE      Edző: Kitka GergőSzegedi VE             Női egypárevezős        Horváth KatalinGYVSE      Edző: Mészáros ÉvaGYVSE             Női kétpárevezős        Tancsik JuditSzegedi VE      Kelemen PetraBajai SVSC      Edző: Szierer JánosSzegedi VE