Skip to main content
2016. szeptember 01. - 15:45

SAJTÓKÖZLEMÉNY

 Az evezős sport múltjával és létszámával is kiemelkedik a nyári olimpiai sportágak között. Az egyéni sportágak között a 3. legnépesebb, 550 fős mezőnnyel. Sajátossága, hogy erő és állóképességet is kíván, mindezzel együtt is azonban 7- 99 évesig bárki végezheti, az egészségügyi hatásai kiemelkedőek, hiszen az izomzat 80 %-át használja a mozgás. Hazánkban az evezős sport 2013 végén bekerült a 16 kiemelt sportág közé, amely feladatot és felelősséget is állít elénk: mindenkinek szeretnénk megmutatni milyen egyedi és egészséges mozgás ez. Az ismertség növelése érdekében nemzetközi rendezvényeket hozunk hazánkba: 2015 nyarán – a Coupe de Jenuesse –t, egy ifjúsági európai másodvonalbeli bajnokságot rendeztünk Szegeden; 2016 januárjában pedig az ergométeres Európa Bajnokságnak adtunk otthont Győrött.
 
Utoljára 1996-ban, 20 éve rendezett hazánk a nemzetközi evezős szövetség égisze alatt szervezett versenyt, s most úgy határoztunk, újra meg szeretnénk mutatni a világnak milyen kiváló helyszíne lehet Magyarország az evezős sportnak.
Ezért a Magyar Evezős Szövetség 2016. február 28. napján előzetes pályázatot nyújtott be a 2019. évi Masters Világbajnokság megrendezésére a nemzetközi evezős szövetség (FISA) felé. A pályázatunkat a nemzetközi szövetség egy májusi helyszíni látogatás után, augusztus 28-i ülésén pozitívan bírálta el. Fontos látni, hogy ez a rendezvény a legnagyobb méretű azok közül a világversenyek közül, amely kijelölt „A” kategóriájú evezős pálya nélkül megrendezhető. A masters világbajnokság a legnagyobb evezős világrendezvény, 4 napon keresztül, 400 versenyszámmal, több mint 3000 versenyzővel közel 40 országból vonzza az evezés rajongóit.
 
Az evezésben ugyanis masters korosztálynak számít mindenki, aki 27. életévét betöltötte. A versenyek a masters világbajnokságon 8 hajó osztályban, 11 életkori kategóriában – A-tól – K-ig csapat átlag életkora szerint- az A-ban a 27 évestől, a K-ban a 85 évestől- zajlanak. Férfiak, nők és vegyes csapatok is indulnak, az idei évi koppenhágai versenyen, 2016-ban 145 kategóriában érkeztek nevezések.
 
A rendezvény helyszíne a Velence-tavi evezős pálya és a környező terület lesz. A tervezett időpontja 2019. szeptember első fele.
 
A pályázaton Sevilla és Racice ellenében nyertünk, és olyan országok után adhatunk otthont a versenynek, mint: Belgium, Ausztrália, Olaszország vagy Németország, vagy az Egyesült Államok.
 
Pályázatunkat szoros együttműködésben dolgoztuk ki a rendezvény helyszínével, a velencei tó térségével, ahol egy nagyon együttműködő és segítőkész partnerre találtunk
Magyarországon 321 aktív masters versenyző van, akik rendszeresen rajthoz állnak hazai és nemzetközi versenyeken is
 
Érdekesség, hogy a rendezvény nemzetek közti versenyegyesülést is engedélyez. Számos példa van rá, hogy korábbi olimpiai szintű ellenfelek egy hajóban eveznek.
Viszonyításképpen: a 2015. évben Belgiumban lezajlott FISA Masters Evezős Világbajnokságon 5263 férfi beülő és 2480 női beülő volt (egy személy több versenyszámban is beülhet, vagyis indulhat), és összesen 3069 db hajót használtak. Idén Koppenhágában majdnem 10.000 beülő lesz a versenyben
Egy velencei rendezvény esetén több ezres látogatóval számolunk, s abban bízunk, hogy hazánk kiváló elhelyezkedése és megközelíthetősége miatt még a szokásosnál is nagyobb számban fogadhatjuk itthon 2019-ben az evezés rajongóit.
 
A kormány felismerte a rendezvényben rejlő lehetőséget és a 1243/2016 (V.18) határozatában garanciát vállalt a 2019. évi Masters Evezős Világbajnokság rendezési költségeihez.
 
Egy ilyen világméretű sportesemény megrendezése nem pusztán a sportág számára jelent páratlan lehetőséget, de Magyarország és kiemelten is a rendezés helyszíne, vagyis a Velencei tó és térsége, valamint Budapest főváros számára is felér egy páratlan turisztikai promóciós lehetőséggel, hiszen a verseny miatt közel 10000 ember keresi majd fel hazánkat, és talál itt kikapcsolódási, sportolási lehetőséget, és véleményünk szerint egy életre szóló élményt is.
Ez a rendezvény lehetőséget nyújt fővárosunknak és környékének az evezés nemzetközi véráramába történő visszaemelésére- megmutathatjuk sok ezer, a sport céljából rendszeresen utazónak, hogy, milyen kiváló vizeken, milyen kellemes környezetben tudnak hazánkban sportolni.
 
 
Budapest, 2016. szeptember 1.
Magyar Evezős Szövetség
 

CsatolmányMéret
Image icon Varga Tamás, dr. Bényi Szabolcs, Dávid Imre a sajtótájékoztatón1.09 MB
Image icon Varga Tamás és Galambos Péter650.85 KB