Skip to main content

 Bár a versenyidény már javában tart, az evezősök két tájékoztatón is túljutottak, a hivatalos idénykezdetre viszont csak az elmúlt hétvégén került sor. Az egyre bővülő, a margitszigeti Danubius NHE klubházában és a Duna-szakaszukon lezajlott, immár először kétnaposra bővült program jól vizsgázott. A tömegek és a minőség egyaránt képviseltették magukat. Csak aki nagyon figyelt, annak tűnt fel, hogy a sok év óra mindig megjelent, ám már tavaly is hiányzott olimpiai bronzérmesünk, Zsitnik Béla ismét távolmaradt. A jochapres.hu telefonon érdeklődött az 1948-as, londoni olimpia 90. évében járó, egykori sokszoros magyar bajnok hogyléte felől. 

 „Köszönöm az érdeklődést, nagyon jólesik, hogy még nem vagyok elfelejtve” – így a Vörös  Meteorban kezdett, majd a fúziók révén az MTK-VM-ben versenyzett és később évtizedeken át ott is dolgozott, igazi úriember, Zsitnik Béla. „Ha nem fájna a derekam, nagy panaszra nem lenne okom. Így viszont egyre komolyabb gondjaim vannak a járással. Egyszerre legfeljebb 50-100 lépést tudok megtenni, utána muszáj megállva pihenőt tartanom. Ilyenkor igyekszem olyan fák közelében lenni, ahol egy kicsit függeszkedve fellógathatom magamat, pihentetve ezzel a gerincemet.”

 – Mégis, milyen kezeléseket kaphat ezekre a fájdalmakra?

 „Korábban már rendszeresen jártam a Gellért fürdőbe, amelynek vize határozottan jót tett a derekamnak. Közben szemműtétem és egyéb gondok miatt kihagyásaim voltak, a közelmúltban viszont ismét elkezdtem járni a Gellértbe. Mivel oda nem tudok autóval menni, így gyalog vonszolom el magamat a célig… Remélem, a korábbi, jó tapasztalataim megismétlődnek.”

 – Az Ön korosztályában már csak nagyon kevesen élnek, van még akivel tartja a kapcsolatot?

 „Egykori szeretett versenyzőtársam, dr. Harmath Zoltán özvegyével gyakran beszélek telefonon, miként a már 93.évében járó, Kanadában élő, tizennyolcszoros magyar bajnok Sándor Istvánt is többször feltárcsázom. Szerencsére engem is többen hívogatnak, így nem unatkozom. A legfontosabb az, hogy a fiamékkal egy házban lakom.”

 – Az idénynyitón nem tudott ott lenni, ám a közeljövőben remélhetőleg létrejön a sportág krémjével egy találkozó.

 „A szövetség rendszeresen felköszönti az adott naptári évben kerek jubileumhoz érkező sporttársakat. Így engem is meghívtak a május 20-i közgyűlésre, amikor „előlegként meggratulálnak” a decemberben esedékes 90. születésnapom okán. Mivel a Sportok Házába autóval is el tudok jutni, így ígéretet tettem: amennyiben nem jön semmi közbe, úgy én is ott leszek a közgyűlésen.  

-jochapress-

 
 

CsatolmányMéret
Image icon evez_Zsitnik Béla relikviái_JPP.jpg42.9 KB