Az evezés nem csupán sport, hanem egy életre szóló tanítás – vallja Antonio Colamonici, a Nemzetközi Evezős Szövetség (World Rowing) által az Év evezős edzőjének választott szakember, aki együttműködési szerződést írt alá szövetségünkkel, és ebből az alkalomból megosztotta tapasztalatait és filozófiáját a szövetségi kapitányokkal, és a MESZ Edzőbizottság tagjaival. Antonio Colamonici egy inspiráló beszélgetésben mesélt pályafutásáról, az evezéshez fűződő szenvedélyéről és edzői hitvallásáról.

A kezdetek: véletlen találkozás az evezéssel

Antonio Colamonici története nem egy tudatosan megtervezett sportkarrierrel indult. „Nápolyban az evezés ingyenes volt. Egy barátom azt mondta: ‘Antonio, magas vagy, miért nem próbálod ki?’ Nem tudtam, mi az evezés, és nem is érdekelt. De azt mondta, ingyen van, így elmentem” – meséli nevetve az 54 éves szakember. Jövőre lesz negyven éve annak, hogy 1986-ban Nápoly patinás klubjánál a Possilipóban evezni kezdett. Hiába nápolyi a vízilabda, hiába a futball, az isteni Diego Maradona, és az SSC Napoli, ő evezős hajóban kötött ki.

A kezdeti kíváncsiság hamar mély szenvedéllyé alakult. „A Nápolyi-öbölben lenni, a régi fahajókban evezni, érezni a tenger illatát – ez egy csodálatos élmény volt. Azóta is úgy gondolom, hogy az evezés nemcsak sport, hanem egyfajta életstílus.”

Evezősként 15 olasz bajnoki címet szerzett, és junior világbajnoki címet is ünnepelhetett. Majd edzőként folytatta pályafutását, legnagyobb sikereit román szövetségi kapitányként érte el. 2016-ban vette át keleti szomszédunk evezős válogatottjának irányítását. 2021-ben a tokiói olimpián egy arany és két ezüstéremmel tért haza csapata, tavaly Párizsban pedig még előrébb léptek: két arany és három ezüstérem lett a termés. Jelenleg az olasz szövetségi kapitányi posztot tölti be. Emellett a magyar szövetséggel is együttműködik, folyamatosan segíti majd szövetségi kapitányaink munkáját.

Az inspiráció fontossága

Antonio Colamonici több edzőtől is sokat tanult, de legnagyobb hatással Giuseppe La Mura volt rá, aki az Abagnale-fivérek edzőjeként vált híressé. „Amit tanított, az fontos volt, de ami igazán számított, az az inspiráció. Egy lángot gyújtott bennem, ami arra ösztönzött, hogy mindig előre tekintsek” – mondja.

A félelem és a fejlődés kapcsolata

Az élsportban elkerülhetetlen a félelem, de Colamonici szerint ez egy lehetőség is a fejlődésre. „Megtanítani a sportolókat arra, hogyan küzdjenek meg a félelemmel, egyben engem is tanít. Ha arra ösztönzöm őket, hogy bátrak legyenek, nekem is bátornak kell lennem. Ha egy sportoló kérdez tőlem valamit, és nem tudok felelni, az egy fantasztikus nap, mert akkor keresnem kell a választ, és ezzel én is fejlődöm.”

Edzőként különösen fontosnak tartja az empátia szerepét. „Nemcsak technikai tudás kell, hanem a sportolókkal való kapcsolatteremtés is. Ha bíznak benned, megnyílik egy csatorna, amelyen keresztül mindent átadhatsz nekik – és ez az igazi edzői munka.”

„Csak az örömmel végzett munkával lehet célt elérni: ha élvezed, amit csinálsz, nem érzed a fájdalmat, csak a sebességet, ahogy szinte repülsz a vízen”.

“A 2000 méteres versenytáv során az utolsó 100 méteren derül ki, hogy milyen emberek valójában az evezősök. Amikor teljesen kimerültek, amikor semmijük sincs csak a mentális erejük és képességeik. Ezen az utolsó 100 méteren kell dolgoznunk, mert a világ többi része az első 1900 méterrel foglalkozik. Bármilyen furcsa, az evezés nem csak technikai kérdés. Minden információt megtalálható a szakkönyvekben, de az empátia az, ami mindent eldönt.”

Célok a magyar evezősökkel

A szövetségünkkel megkezdett együttműködésével kapcsolatban Antonio Colamonici nem konkrét eredményekben gondolkodik. „Nem Los Angeles vagy Brisbane a célom. A legfontosabb, hogy segítsem a szervezet fejlődését, és támogassam azokat a sportolókat és edzőket, akik fejlődni akarnak.”