A 82 esztendős Makkos Előd hetente legalább egyszer edz a Bajai Spartacus Sport Clubban, hosszú kihagyás után 2024-ben először indult egypárevezősben az országos bajnokságon. Hetven fölött hegyet mászott, aztán visszatért szeretett sportágához, négy generációs evezős család az övé.
Folytatva a 2023-ban megkezdett hagyományt, a 2024-es esztendő végén is arra kértük a Masters evezős közösséget, hogy szavazzanak egy női és férfi társukra, akik elsősorban a közösség érdekében tett cselekedeteikkel, másodsorban pedig versenyeredményeikkel a leginkább megérdemlik ezt a kitüntető címet. A férfiaknál Makkos Elődre érkezett a legtöbb voks.
Mennyire lepte meg az elismerés?
Cselinyák Jancsi barátommal állítgattuk a lapátdőlést a szkiffemen, amikor egyszer csak azt mondta, megsúgja, hogy én lettem az év Masters evezőse. Csak szótlanul néztem, őszintén szólva azt sem tudtam, hogy létezik ilyen elismerés, nagyon meglepődtem.
Mikor kezdte az evezést?
Az édesapám Makkos László másodmagával indította újra Baján az evezést 1957-ben, úgyhogy mondanom sem kell benne voltam a közepében. Tizenhárom évesen “szagot fogtam”, attól fogva egészen a hetvenes évekig eveztem, kizárólag csapathajóban. Fiatal koromban viszonylag jól és eredményesen eveztem. 1959-ben kormányos négyesben, és ifi kormányos nyolcasban országos bajnoki címet szereztem Baján. De a mai napig a mindenem a bajai evezés.
Miért és mikor szakadt el a sportágtól?
Huszonnyolc évesen egyfelől nősülés előtt álltam, másfelől derékproblémákkal küszködtem. A dublós evezőstársammal, Csankó Tibivel sokáig nem tudtuk volna elképzelni az életünket evezés nélkül. Annak idején együtt végeztük el az alapfokú edzői alapképzést, aztán toboroztuk a gyerekeket. Két évig csináltuk együtt, volt lány nyolcasom, fiú négyesem, és dublóm – mind nagyon eredményes csapatok lettek.
Mi volt a hivatása, a munkája?
Műszaki vénám van. Erősáramú technikusként dolgoztam, majd automata kazánok üzemeltetésével, javításával foglalkoztam.
Mikor és miért ült vissza a hajóba?
Először 15-20 évvel ezelőtt próbálkoztam először, de akkor valahogy nem jött össze. Aztán COVID előtt két évvel már sikerült a visszatérés, ami a véletleneknek köszönhető. Egy volt évfolyamtársammal elkezdtünk túrázni, kezdetben itthon, majd másfél év múltán úgy döntöttük megmásszuk a Triglavot – így kezdődött az aktív mozgás.
Géza barátommal 15 éven keresztül túrázunk, és hegyet másztunk. Gyönyörű időszak volt az életemben. Megmásztuk közel négyezer méter magas Großglocknert, a “háromezerhatszázas” Großvenedigert, de jártunk Erdélyben, és a Tátrában is. Az utolsó utunk 75 éves koromban a Mont Blanc “ikertestvérére” a 4600 méter magas Monte Rosa csúcsára vezetett.
Aztán történt, hogy egy osztrák túra előtt sérvet diagnosztizáltak a barátomnál, így lőttek a nyári hegymászásnak. Csalódott voltam, gondoltam kiszellőztetem a fejem, ezért elmentem egy motorcsónakázni.
A bajai evezősház előtt haladtam, amikor egy ott álló nyolcasból az egyik Masters átszólt, nincs-e kedvem beülni a Masters nyolcasba. Két nap múlva beültem közéjük. Így kezdtem újra hat évvel ezelőtt.
Volt egy-két furcsa jelenet, amikor a Mix nyolcas tagjainak be kellett diktálniuk az adataikat. Ők ötven körüliek voltak. Amikor bemondtam, hogy 1942.09.14., láttam, hogy ledöbbentek. Jó kis csapat volt, de aztán kezdett feloszlani. Egyre inkább az egypárevezős hajó felé kacsingattam. Amikor nem látta senki vízre mentem szkiffben – azóta is egypárban evezek. Sőt, az egyesület néhány elfekvőben lévő régi NDK-s hajóját fel is újítottam, hogy a bajai Masterseknek legyen saját hajója.
A 2024-es szegedi országos bajnokság újabb mérföldkövet hozott, hiszen rajthoz állt. Mekkora kihívás volt az 1000 méter?
Nem volt egyszerű! 32 fokos hőség volt, és idegen hajóban ültem. Akkor eveztem életemben először kibójázott pályán. Felemelő érzés volt, hogy megtapsoltak, és örültek nekem – ilyen élményben soha volt részem korábban.
A bójázott pálya azért jelentett gondot, mert annak idején a mi versenyeinket Szegeden a Tiszán, vagy Ráckevén rendezték. Versenyeztünk néha a Vácott, Győrben, vagy Mohácson.
Mekkora a család, és kiknek sikerült tovább adni az evezés szeretetét?
Egy fiam, egy lányom, és két unokám van. A fiam Attila versenyszerűen evezett, a fia Andris korosztályos válogatott, a tavalyi Olimpiai Reménységek Versenyén rajthoz állt négypárevezősben.
Mi a hosszú élet titka?
A genetika: apám 98, anyám 92 évet élt (nevet). Persze ez nem minden! Soha nem dohányoztam, nem ittam – normális életet éltem, és élek. Mozgok, tevékenykedek, szerelek – a napokban például egy négypárevezős hajóhoz készítek lábtartót.
