Skip to main content

 Június 12-14 között került megrendezésre a 60. Bledi Nemzetközi Regatta amit az idei I. Világkupa helyszínén, a káprázatos Bledi-tavon rendeztek, Szlovéniában. 
A versenyen 387 sportoló vett részt, 10 ország képviseletében: Ausztria, Horvátország, Csehország, Németország, Szerbia, Szlovákia, Törökország, Amerikai Egyesült Államok, Szlovénia és Magyarország. 

Az evezős rendezvény két napból állt azonos versenyszámokkal, a pénteki esti előfutamok döntője szombat délelőtt került megrendezésre, majd a sportolók délután ismért előfutamot húztak a vasárnap délelőtti döntőbe kerülésért. Az idő csak részben kedvezett a versenyzőknek, mivel az egyébként napsütéses és meleg idő mellé péntek és szombat délután rendkívül erős szél kerekedett, ami lehetetlenné tette a pálya első szakaszán a versenyzést. A versenybíróság ennek következtében meghozta a döntést, miszerint mindkét nap 1500 métert kellett az előfutamok során leevezni az egységeknek. A délelőtti döntök már a hagyományos 2000 méteres távon kerültek megrendezésre. 

A magyar küldöttség közel 45 válogatott sportolóból, és csaknem 15 klubegységben versenyző evezősből állt össze. A népes hazai képviselet szenzációs sikert araratott, első napi 14 éremmel és második napi 13 dobogós hellyel mindkét versenynapon az éremtáblázat élére került, maga mögé utasítva a többi 9 nemzet részvevőit. 

I. Napi eredmények, a döntők lefolyásának sorrendjében: 

-Klucsai Nóra (NS1x): 5. hely 
-Sabau Réka, Gagyi Barbara (NI2x): 2. hely 
-Bene Barnabás (KsFF1x): 10. hely
-Bene Dorottya (KsNF1x): 1. hely
-Ács Kristóf, Bácskai Máté (FI2x): 1. hely
-Ocsenász Gergő, Szabó Bence (FI2-): 1. hely
-Szegedi Tamás (FI1x): 1. hely
-Mogyorósi Márton (FI1x): 6. hely
-Furkó Kálmán, Szabó Márton, Sőnfeld Álmos, Vancsura Bodó (FI4-): 1. hely
-Molnár Balázs, Kovács Kornél, Barócs Bence, Danó Dániel (FI4x): 1. hely
-Bognár Ádám, Illényi Dániel (FS2x): 2. hely
-Haraszti Tamás (FS1x): 14. hely
-Szlovák Rajmund (FS1x): 7. hely
-Sőnfeld Zsuzsanna, Papp Sarolta (NS2x): 1. hely
-Bertus Kitti, Horváth Kitti (NF2x): 1. hely
-Preil Vivien, Gadányi Zoltána (NF2x): 2. hely
-Bácskai Dominika, Papp Dorottya (NF2x): 3. hely
-Nasz Eszter, Adonyi Sarolta (NF2-): 3. hely
-Kiss Réka, Boros Fanni (NF2-): 4. hely
-Karácsony Dorottya, Horváth Katalin (NF2-): 5. hely
-Bajcsi Bertold, Szigeti Roland (FF2-): 10. hely
-Cselinácz János, Sándor Áron (FF2-): 11. hely
-Csányi Péter, Vancsura Bendegúz (FF2-): 4. hely
-Pásztor András (FF1x): 5. hely
-Csiszár Péter, Szlovák Bence (KsFF2x): 2. hely
-Polivka Dóra, Krémer Eszer, Domonkos Zita, Kiffer Dorina (NF4x): 4. hely
-Fiala Balázs, Juhász Dániel, Müller Márk, Németh Sámson (FF4x): 4. hely

II. Napi eredmények, a döntők lefolyásának sorrendjében: 


-Klucsai Nóra (NS1x): 4. hely
-Szócska Réka, Bálint Beatrix (NI2x): 11. hely
-Sőnfeld Zsuzsanna, Papp Sarolta (NI2x): 8. hely
-Sabau Réka, Gagyi Barbara (NI2x): 5. hely
-Preil Vivien, Gadányi Zoltána (NI2x): 1. hely
-Bene Barnabás (KsFF1x): 6. hely
-Bene Dorottya (KsNF1x): 1. hely
-Ács Kristóf, Bácskai Máté (FI2x): 1. hely
-Ocsenász Gergő, Szabó Bence (FI2-): 1. hely
-Polvika Bálint (FI1x): 11. hely
-Mogyorósi Márton (FI1x): 4. hely
-Szegedi Tamás (FI1x): 1. hely
-Furkó Kámán (Molnár Balázst sérülés miatt helyettesítve), Kovács Kornél, Barócs Bence, Danó Dániel (FI4x): 1. hely
-Bognár Ádám, Illényi Dániel (FS2x): 4. hely
-Haraszti Tamás (FS1x): 8. hely
-Szlovák Rajmund (FS1x): 2. hely
-Bertus Kitti, Horváth Kitti (NF2x): 1. hely
-Bácskai Domonika, Papp Dorottya (NF2x): 3. hely
-Nasz Eszter, Adonyi Sarolta (NF2-): 3. hely
-Kiss Réka, Boros Fanni (NF2-): 4. hely
-Karácsony Dorottya, Horváth Katalin (NF2-): 5. hely
-Bajcsi Bertold, Szigeti Roland (FF2-): 6. hely
-Csányi Péter, Vancsura Bendegúz (FF2-): 2. hely
-Pásztor András (FF1x): 2. hely
-Csiszár Péter, Szlovák Bence (KsFF2x): 3. hely
-Furkó Kálmán, Szabó Márton, Sőnfel Álmos, Vancsura Bodó (FF4-): 6. hely
-Polivka Dóra, Krémer Eszere, Domonkos Zita, Kiffer Dorina (NF4x): 4. hely
-Fiala Balázs, Juhász Dániel, Müller Márk, Németh Sámson (FF4x): 5. hely

A két versenynap során összesen 15 aranyérmet, 7ezüstérmet és 5 bornzérmet szerzett a magyar csapat. 
Gratulálunk minden versenyzőnel és edzőiknek a lenyűgöző sikerekhez!
 
 
 

 
 
 

CsatolmányMéret
Image icon IMG_9583.jpg14.38 MB