Skip to main content

2014. augusztus 24 és 31-e között rendezik meg a Holland fővárosban az idei év felnőtt Világbajnokságát. A versenyen 60 ország majd’ 1200 sportolója vesz részt, köztük 5 magyar csapattal.

A vasárnap kezdődő versenyen elsőként Matyasovszki Dániel fog majd előfutamot húzni. A szegedi fiú az idei U23-as Világbajnokságon könnyűsúlyú egypárevezős egységben az ötödik helyen ért célba. Dánielnek nem ez lesz az első felnőtt korosztályos versenye, hiszen a május végén megrendezett Európa Bajnokságon már rajthoz állt, ahol végül a 10. helyen végzett. Az amszterdami Világbajnokságon könnyűsúlyú egypárevezős egységben 28 ellenféllel kell majd megküzdenie. (Edzője: Szierer János)

Simon Béla és Juhász Adrián normál súlyú kormányos nélküli kettesben áll rajthoz a felnőtt világversenyen, amely versenyszámban összesen 24 nemzet egysége nevezett be (edzőjük: Molnár Dezső). A Tisza EE párosának nem indult teljesen zökkenőmentesen ez az év, hiszen az aiguebelettei Világkupán Béla betegsége miatt Adrián egypárevezősben indult. Számukra az idei első komoly versenye a luzerni Világkupa volt, ahol egy népes mezőny jött össze, hiszen több ország is két csapattal állt rajthoz. Béla és Adrián ott végül a 14. helyet zsebelte be. A worldrowing.com szerint a 6 éve veretlen Eric Murray és Hamish Bond (Új-Zéland) aranyérme megkérdőjelezhetetlen ebben a versenyszámban, mögöttük viszont több nemzet között is nagy csata várható. 

Szintén vasárnap áll rajthoz először a Csepregi GáborGalambos Péter összeállítású egység, akik könnyűsúlyú kétpárevezős egységben indulnak, amelyre 27 nemzet csapata nevezett be. A DNHE és a Vác VEC versenyzői az idén rajthoz álltak már ebben az egységben az Európa Bajnokságon, illetve a második és harmadik Világkupán is, utóbbi két versenyen 8., illetve 10. helyezést értek el.  Az amszterdami Világbajnokságon bár az idén eddig élen végző hajóegységek összetétele szinte változatlan, a mezőnyben több ország is más felállással érkezett, ez pedig újabb izgalmakat ígér ebben az olimpiai versenyszámban. (Edzőjük: Rapcsák Károly)

Gyimes Krisztina normál súlyú egypárevezősök között kezdi meg a versenyzést vasárnap az idei Felnőtt Világbajnokságon (edzője: Halmainé Mészáros Éva). A DNHE versenyzője júliusban az U23-as Világbajnokságon a „B” döntő második helyéig jutott, amely összesítésben a 8. helyet jelentette számára. A 29 nevező közül 4 sportolóval is találkozhattunk már a júliusi korosztályos Világversenyen. A worldrowing.com szerint az első két helyért valószínűleg a már hét éve egypárban versenyző, és idén két Világkupa bajnoki címet szerző Emma Twigg (Új-Zéland), és a tavalyi világbajnok Kim Crow (Ausztrália) fog majd küzdeni. 

Hétfő délután kezdi meg a világbajnoki szereplést a BEE párosa, azaz Pétervári-Molnár Bendegúz és Papp Gergely. A fiúk a júliusi U23-as Világbajnokságon kevéssel lemaradva az éremről, az 5. helyen végeztek (2013-ban pedig 4. helyen). A normál súlyú kétpárevezősök között már a júniusi aiguebelettei Világkupán is rajthoz álltak, ahol ilyen fiatalként a felnőtt mezőnyben igen előkelő 10. helyen eveztek be a célba. Az amszterdami Világbajnokságon összesen két U23-as korosztályú csapat lesz, amelyből az egyik a magyar csapat. A Nemzetközi Evezős Szövetség portálja szerint ebben a versenyszámban idén nem lehet egyértelműen borítékolni, hogy ki lesz benne a legjobb hatban, így igen izgalmas futamokra számíthatunk. (Edzőjük: Molnár Zoltán)

Két évvel az olimpia-, és egy évvel a kvalifikációs világbajnokság előtt sok nemzet még próbálgatja azt, hogy mely összeállításban a legsikeresebbek az egységeik. Az idei versenyre Németország, Olaszország, és az Amerikai Egyesült Államok is teljes csapattal érkezett,  utóbbi ország válogatottjában pedig ott van Francia Zsuzsanna is. A 2012-ben nyolcas hajóegységben olimpiai bajnoki címet szerző, magyar származású sportoló idén normál súlyú kormányos nélküli négyesben áll majd rajhoz.

Sok sikert kívánunk!

SB-

 A verseny honlapja ITT érhető el.