Elnöki köszöntő

 Az alábbiakban a Magyar Evezős Szövetség új elnöke, dr. Regényi Tamás köszöntője olvasható.

 

 

 

EVEZŐSÖK!

Sportbarátok!

 

A Magyar Evezős Szövetség múlt pénteken megválasztott új elnöksége nevében szeretnék köszönetet mondani a Közgyűlésnek, a tagegyesületeknek, a küldötteknek az új elnökségnek és az elnöknek szavazott megtisztelő bizalmatokért!

A Tőletek kapott bizalmat szeretném, szeretné az elnökség a megbízatási ideje alatt megszolgálni, az elnökségre ruházott felhatalmazást a magyar evezős sport javára használni, az evezés közeljövőjét jó irányba fordítani.

Egyúttal szeretném megköszönni az előző elnökségnek (dr. Mitnyan György elnök úrnak, Mihály Tibor alelnök úrnak, Kelemen István alelnök úrnak, Ambrus Attila úrnak, Pető Tibor úrnak és Tarján Tamás úrnak az evezés sportért tett erőfeszítéseit, munkáját és elért eredményeit.

Most azonban a küldötteken és klubvezetőkön kívül a sportolókhoz, az edzőkhöz, sportszakemberekhez, és támogatóinkhoz is szeretnék szólni.

Köszönöm a Tőletek kapott gratulációkat és jókívánságokat!

 

Az elnökség az evezés sportágon belül minden klub és minden evezős elnöksége kell legyen! Sokat hallottuk már, de mégis ez a kritika hangzik el újra és újra.

Mindenki elvárásának nehéz megfelelni, de erre vállalkozunk és ez a cél fog vezérelni minket minden helyzetben.

Ha van, akire azt lehet mondani, hogy összefogásra képesek, akkor az evezősök azok! Ilyen összefogással minden feladattal és kihívással meg fogunk birkózni! Fontos szem előtt tartanunk, hogy a „hajónkban” mindenki kapjon helyet! Akkor vagyunk együtt erősek, ha teljesen egy csapat vagyunk. Mint evezős az evezőst, és mint klub a klubot segítsük egymást a sportban és az élet egyéb „vizein” egyaránt!

Ezt a célt, mindenki érdekét szeretném szolgálni! A lehetőségekhez képest minden elvárásnak meg szeretnénk felelni.

Az elnökséggel azonnal munkához fogunk látni, vannak sürgető feladatok, amelyek nem halaszthatók tovább.

A 170 nap múlva kezdődő nyári olimpiára való tekintettel az idei év kiemelt jelentőséggel bír. Joggal lehetünk büszkék arra, hogy a MOB 33 nyári sportok szakszövetség tagjai közül az evezés benne van abban a 13 sportágban, akik az idei nyári játékokon Magyarországot képviselni fogják.

Így természetesen az olimpiára és a felkészülő csapatokra, valamint az ifi, U23 és felnőtt válogatott keret felkészüléséra nagy figyelmet kell és fogunk fordítani.

De az evezés minden egyes kis részét egyforma mértékben szeretnénk képviselni és támogatni legyen az tanuló, haladó vagy versenyző sportoló, kis vagy nagy egyesület, túra, adaptív, veterán, vagy szabadidős ágazat.

Az utánpótlás-nevelés, az edző és versenybíró utánpótlás, a sportág népszerűsítése és további építése, az eszközeink és evezős bázisaink fejlesztése hosszútávú feladatainkként fogalmazódnak meg.

Javaslataitokra, véleményeitekre és visszajelzéseitekre minding nyitott elnök és elnökség szeretnénk lenni. Váltsunk szót elnökségi üléseken és versenyeken! Kérem a segítségeteket, hogy észrevételeitekkel, ötleteitekkel, vagy munkátokkal támogassátok a Magyar Evezős Szövetséget. Reméljük, hogy erőfeszítéseinknek egy év elteltével érzékelhető eredménye lesz!

Fiatalos lendülettel és a Ti segítségetekkel minden akadályt legyőzhetünk és „feljebb emelhetjük” az EVEZÉS sportot. Tiétek a jövő, de Rátok is szükség van, hogy jobb legyen!

Találkozzunk az ergométer országos bajnokságon, vagy a soron következő Közgyűlésen, vagy valamelyik tavaszi versenyen!

Eredményes felkészülést, sok sikert és jó egészséget kívánok mindenkinek 2012-ben!

 

dr. Regényi Tamás

 

Hír kategóriák: