Skip to main content

A beldi Ifjúsági Evezős Európa-bajnokság zárónapja esővel és tükörsima vízzel kezdődött, egyre erősödő szél mellett napsütéssel fejeződött be. A döntőket az előre jelzett erős szél miatt másfél órával korábban kellett kezdeni. Ettől függetlenül jó hangulatú, és ami fontosabb, a magyar csapat szempontjából eredményes verseny volt. A magyar versenyzőket szülők és barátok népes szurkolótáborának hangos biztatása is segítette.
Ezüstérmes lett férfi kormányos nélküli kettesben Vancsura Bendegúz és Csányi Péter. Mindketten a Bajai Spartacus Vízügy SC sportolói, mesterük Bartos Nándor.
 
A lányok versenyeiben a Kurdi Laura – Bácskai Dominika kétpárevezős egység bronzérmet szerzett. A Vác Városi Evezős Club versenyzőit Mácsik Miklós készítette fel.
 
Hajszállal maradt le a dobogóról az egész verseny során remekül teljesítő férfi négypárevezős (Jenei Domonkos, Rozsos Péter, Matheisz József, Farkas Norbert). Olasz, román és ukrán vetélytársaik mögött mindössze 3 tized másodperccel lemaradva a negyedik helyen végeztek. Negyedik lett a női kormányos nélküli kettes Turi Frida és Erdélyi Zsófia is.
 
A férfi nyolcas (Bedők Gergely, Krenák Mihály, Bakaity Attila, Rippert András, Pistár Miklós, Saáry László, Baka Sándor, Priváczki Ákos, korm: Balogh Richárd) az egész verseny során nagyon jól teljesített. A fináléban kiemelkedő olasz csapat mögötti kiegyensúlyozott mezőnyben végül az ötödik helyet szerezték meg. Ugyancsak az ötödik helyen végzett a női kormányos nélküli négyes (Bene Dorottya, Polivka Dóra, Major Kata, Bartos Adél) és a női nyolcas (Bartos Adél, Major Kata, Kovács Zsófia, Bük Viktória, Erdélyi Zsófia, Turi Frida, Polivka Dóra, Bene Dorottya, korm: Krémer Eszter) is.
 
A férfi kétpárevezős (Mészáros Csongor és Dávid Patrik), valamint Bertus Kitti a nők egypárevezős számában a kisdöntőben zárta Eb szereplését.
 
Ficsor László, utánpótlás szövetségi kapitány összességében elégedett a csapat teljesítményével. Vannak még javítani valók a Plovdiv-i ifjúsági világbajnokság előtt.