Skip to main content

Tisztelt Edzőtársunk! Kedves Kolléganőnk, Kollégánk!
A Magyar Edzők Társasága 1993-ban alakult. Közel két évtizedes fennállásunk alatt célunk a magyar sportban dolgozó edzők képviselete, szakmai tudásuk, ismereteik karban tartása, fejlesztése, az elért eredményeik állami és társadalmi elismerésének elősegítése volt. Így, többek között felléptünk és ma is harcolunk az edzők intézményes továbbképzésének ügyéért, szakmai továbbképzések, konferenciák sorozatát szerveztük és változatlanul gondozzuk és adományozzuk a magyar sportban rendkívüli elismerést jelentő Mesteredzői Díjat.

Valljuk, hogy a magyar sport eredményességének – legyen az akár olimpiai érem, akár egy sikeres szabadidősport rendezvény – legfőbb letéteményesei az edzők. Minden nemzetközi siker, minden nagy tömegeket vonzó, vagy szellemi és fizikai kikapcsolódást eredményező sportélmény mögött ott áll egy edző, vagy egy edzői csapat. Ugyanakkor az edzők társadalmi, erkölcsi és anyagi elismerése korántsem áll arányban azzal a társadalmi értékkel, amelyet mindennapi munkájukkal megteremtenek. Bár az anyagi elismerés néhány sportágban – a TAO támogatás révén – az elmúlt egy évben sokat javult, a sportágak többségében és a szabadidősportban dolgozó edzők helyzete mit sem változott. Sajnos előfordul, hogy az edzők rendszeresen nem, vagy késve kapják meg havi járandóságukat. Mondhatjuk: az edzők a „magyar sport napszámosai”. Ez a minősítés elsősorban azokra az utánpótlás-nevelésben dolgozó edzőkre illik, akik a gyerekeket megnyerik a rendszeres sportolásnak, megtanítják nekik a sportok alapjait, felfedezik a tehetségeket, sportembert, embert nevelnek belőlük. A magyar sport legutóbbi, erőn felüli londoni olimpiai eredményessége mögött is sok-sok „napszámos” áldozatos munkája rejlik.
A magyar sportban, hozzávetőleges becslés szerint 12-13 ezer edző dolgozik. Ehhez képest az edzői társadalom érdekérvényesítő képessége messze elmarad attól, ami létszámuk és társadalmi értékük alapján megilletné őket.
Csak akkor érvényesíthetjük érdekeinket, ha összefogunk és szervezettek vagyunk. Ehhez nyújt megfelelő szervezeti keretet a Magyar Edzők Társasága. Távlati céljaink közt szerepel, hogy az orvosok, ügyvédek, mérnökök mintájára kamarai rendszerben működjünk, később Edzői Kamarát alakítsunk, amely a kamarai törvény erejével képes az edzőket megillető jogok, jogosultságok érvényesítésére.
Ezért kérjük, ha még nem vagy tagja a Magyar Edzők Társaságának, haladéktalanul lépj be.  Olyan Társaságba kerülsz, amelynek tagjai többek között Dr. Kemény Dénes, Kiss László, Kulcsár Győző, Angyal Zoltán is.
A jelentkezési lap letölthető a Magyar Edzők Társasága honlapjáról: www.magyaredzo.hu a SZERVEZET menüpont alatt. Éves tagdíjunk 3.000.- Ft (diákoknak és nyugdíjasoknak 1.500.- Ft.). A kitöltött jelentkezési lapot postán (Magyar Edzők Társasága 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.) vagy elektronikusan (met@magyaredzo.hu) kell beküldeni. Tagdíjfizető tagjaink térítésmentesen kapják meg a Magyar Edző szakmai folyóiratot, amely évente négyszer jelenik meg és ma a legszínvonalasabb magyar sportszakmai fórum. Természetesen lehetőség nyílik tagjaink számára a lapban szakmai szellemi termékeik közreadására is.
Légy Te is tagja a Magyar Edzők Társaságának! Várunk sorainkban!
Köpf Károly  – főtitkár
Dr. Ormai László – elnök